Tankolás a benzinkúton

Kiderült, ekkortól jöhet változás az üzemanyagáraknál: rendkívüli eljárást javasol Ruff Bálint kancelláriaminiszter

2026. június 22. 17:22

Kivételes eljárásban tárgyalhatja az Országgyűlés a védett üzemanyagár kivezetéséről szóló törvényjavaslatot, miután Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes hétfőn kezdeményezte a gyorsított parlamenti eljárást. Ennek eredményeként a jogszabály akár már kedden hatályba léphet.

Az Economx beszámolója szerint, ha a parlament elfogadja a kivételes eljárást, akkor a módosító javaslatokat a döntést követő három órán belül lehet benyújtani. Az összevont vitát kedden első napirendi pontként tarthatják meg, míg a zárószavazásra legkorábban 11 óra 10 perckor kerülhet sor.

A Tisza-kormány indoklása szerint a védett üzemanyagár fenntartása már nem indokolt, mivel a piaci árak az elmúlt időszakban megközelítették a hatósági árakat, egyes esetekben pedig az alá is csökkentek. A kabinet szerint ezért megszűnt az a piaci helyzet, amely korábban szükségessé tette az árkorlátozást.

A kormány ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az üzemanyagpiac továbbra is jelentős ármozgásoknak lehet kitéve, ezért a jövőben is szükség lehet gyors beavatkozásra. A mostani törvényjavaslat egyik célja éppen az, hogy kialakítsanak egy rugalmasabb szabályozási keretet, amely lehetővé teszi a hatósági üzemanyagárak miniszteri rendelettel történő meghatározását, amennyiben azt a piaci helyzet indokolja.

A javaslat emellett felhatalmazó rendelkezéseket is tartalmaz, valamint általánosítaná az ellenőrzési rendszert. A tervezet kitér az átmeneti szabályokra is, amelyek a korábban felszabadított biztonsági üzemanyagkészletek hatósági áron történő értékesítését rendezik.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Amennyiben az Országgyűlés kedden elfogadja a törvényjavaslatot, a védett üzemanyagár rendszere rövid időn belül megszűnhet, miközben a kormány megtartaná annak lehetőségét, hogy szükség esetén a jövőben ismét beavatkozzon az üzemanyagpiac működésébe.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 26. 19:18