2026. július 1-jétől új kedvezményes töltési konstrukciót vezetett be a Mobiliti országos villámtöltő-hálózatának kijelölt töltőin.
A Tesla éves bevétele fennállása óta először csökkent, miközben az elektromosautó-gyártó egyre látványosabban a mesterséges intelligencia és a robotika felé fordítja forrásait, tudósított a BBC.
Az Elon Musk vezette vállalat 2025-ben 3 százalékos árbevétel-visszaesésről számolt be, miközben a nyereség az év utolsó negyedévében 61 százalékkal zuhant. A Tesla egyúttal bejelentette, hogy leállítja a Model S és a Model X gyártását. A kaliforniai üzemben, ahol eddig ezeket az autókat készítették, a jövőben az Optimus nevű humanoid robotok tömeggyártására állnak át.
Januárban a kínai BYD megelőzte a Teslát, és átvette tőle a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának címét. Musk egyre aktívabb politikai szerepvállalása – az Egyesült Államokban és külföldön egyaránt – komoly vitákat váltott ki, és a Tesla-vásárlók egy része tiltakozó akciókat szervezett a márkakereskedések előtt.
A vállalat 2 milliárd dollárt fektet Musk mesterségesintelligencia-cégébe, az xAI-ba. Musk elmondása szerint "sok befektető kérte, hogy tegyük ezt". A döntés annak ellenére született, hogy a Tesla részvényesei korábban nem támogatták egyértelműen az xAI-ba irányuló befektetést.
A Tesla jelentősen növelni tervezi beruházási kiadásait, a becslések szerint nagyjából 20 milliárd dollárral. Musk az elemzőkkel folytatott beszélgetésen úgy fogalmazott: "hatalmas beruházásokat teszünk egy nagyszerű jövőért".
Az elektromos autóktól való részleges elfordulás egybeesik azzal, hogy a Trump-kormányzat visszavonta a nem fosszilis üzemanyaggal működő járművekre vonatkozó állami támogatások egy részét. Emellett a Tesla egyre nagyobb hangsúlyt helyez a robotaxi-szolgáltatások fejlesztésére is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Elemzők szerint a stratégiaváltás részben azzal magyarázható, hogy a Tesla elektromosautó-kínálata több kulcsmodell esetében elavulttá vált. Jessica Caldwell, az Edmunds piackutató cég elemzője rámutatott: a Model S és a Model X már hosszú ideje alacsony darabszámban fogy, ezért logikus lépés kivezetni ezeket, és a nagy volumenű típusokra, például a Model 3-ra és a Model Y-ra összpontosítani.
A Tesla részvényei a tőzsdezárás utáni kereskedésben mintegy 2 százalékkal emelkedtek a bejelentések hírére.
Megéri négyévszakos gumira váltani 2026-ban? Itt a nagy teszt: csak egy abroncs kapott jó minősítést
A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







