Az idei állati időjárás-előrejelzések nem hoztak egyértelmű verdiktet. Hogy végül kinek lesz igaza, arra - az időjárás szeszélyességéhez híven - csak a következő hetek adhatnak...
A téli közlekedés veszélyei nem kizárólag a hóhoz és a jéghez köthetőek. Bár az elmúlt időszakban a latyakos útszakaszok száma csökkent, a tartósan hideg, csapadékos időjárás továbbra is komoly kockázatot jelent. A vizes, helyenként csúszóssá váló útfelület mellett a várható kettős fronthatás is fokozott terhelést ró a közlekedőkre: romolhat a koncentráció, lassulhat a reakcióidő, nőhet a hibázás esélye.
A téli útviszonyok között az autó tapadása romlik, a fékút megnő, a vezető mentális állapota pedig legalább olyan fontos tényezővé válik, mint a jármű műszaki állapota. A fizika ilyenkor sem alkuszik – a közlekedők felelőssége óriási. A HTA szakértőinek tanácsait foglaltuk össze. Betartásukkal markánsan csökkenthető a balesetveszély.
1. A sebesség megválasztása kulcskérdés
Nedves úton a gumiabroncs és az aszfalt közötti tapadás jelentősen csökken. Az esővel borított útfelületen – különösen nyomvályúkban – könnyen alakulhat ki vízréteg, amely már mérsékelt sebességnél is tapadásvesztést, aquaplaninget okozhat. Kettős fronthatás idején a reakciók késhetnek, ezért a megszokottnál nagyobb biztonsági tartalékra van szükség.
Ajánlás:
- A megengedett legnagyobb sebességnél lassabb haladás indokolt.
- Csapadékos úton a tempomat használata kerülendő.
- Nyomvályús szakaszokon különösen körültekintően válasszuk meg a sebességet.
2. Megnövelt követési távolság – több idő a reagálásra
Vizes útfelületen a fékút jelentősen megnőhet. Fronthatás idején a figyelem megosztottabb, a reakcióidő hosszabb lehet, így a megszokottnál nagyobb követési távolság életmentő tartalékot jelenthet.
Ajánlás:
- Legalább kétszeres, indokolt esetben háromszoros követési távolság tartása javasolt.
- Nagyobb járművek mögött különösen indokolt az extra távolság.
3. Józan, előrelátó vezetési stílus
Hideg időben a nedves aszfalt hőmérséklete gyorsan változhat, egyes szakaszokon akár fagyásközeli állapot is kialakulhat. A kettős front okozta fáradtság és ingerlékenység miatt a hirtelen manőverek még kockázatosabbak.
Ajánlás:
- Kanyarok előtt időben csökkentsük a sebességet.
- A fékezés legyen fokozatos, a gyorsítás visszafogott.
- Előzések előtt különösen alapos mérlegelés szükséges.
4. Látni és látszani – a látási viszonyok szerepe
Az eső és az útról felverődő szennyeződés rontja a kilátást és csökkenti a láthatóságot. Fronthatás idején a szem gyorsabban elfárad, ami tovább rontja az észlelést.
- A szélvédő, tükrök és lámpatestek rendszeres tisztítása elengedhetetlen.
- A tompított fényszóró használata nappal is indokolt lehet.
- Indulás előtt ellenőrizzük a páramentesítés működését.
5. A gumiabroncs szerepe hideg, vizes úton
A gumiabroncsok állapota alapvetően meghatározza a jármű tapadását és irányíthatóságát hideg, csapadékos időjárási körülmények között. A téli gumiabroncs nemcsak havas vagy jeges úton fontos, hanem hideg, nedves aszfalton is, mivel speciális gumikeveréke alacsony hőmérsékleten is rugalmas marad. Ez javítja az úttartást és csökkenti a féktávolságot.
Az elhasználódott mintázat azonban nem képes hatékonyan elvezetni a vizet, ami növeli a megcsúszás és az aquaplaning kockázatát. Hideg időben a gumiabroncsok nyomása csökkenhet, ami rontja a tapadást és egyenetlen kopáshoz vezethet. Az alulfújt abroncs különösen érzékenyebb az úthibákra, így a kátyúk okozta sérülések esélye is megnő.
A kátyúk veszélyei hideg, vizes úton
Csapadékos időjárásban a kátyúk gyakran vízzel telnek meg, így mélységük és kiterjedésük nehezen felmérhető. A nagyobb sebességgel történő kátyúba hajtás nemcsak defektet okozhat, hanem a felni, a futómű és a kormányzás elemeinek károsodásához is vezethet. A hirtelen ütés következtében az abroncs tapadása átmenetileg megszűnhet, ami irányíthatatlanságot és megcsúszást eredményezhet, különösen kopott vagy nem megfelelő guminyomású abroncsok esetén.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
6. Úristen, egy kátyú, most mit csináljak?
Ha van rá lehetőség, kerüljük ki! Ez mindig a legbiztonságosabb megoldás.
- Figyeljük az utat előre, különösen rossz minőségű útszakaszokon, hogy legyen időnk reagálni. Tartsunk megfelelő követési távolságot, így jobban észrevehetőek az úthibák.
- Ha nem kerülhető el az áthajtás, vegyük el a gázt még a kátyú előtt, és csökkentsük a sebességet.
- Ne fékezzünk magán a kátyún, mert fékezéskor az autó orra leül, és nagyobb terhelés éri az első futóművet és az abroncsokat. Egyenesen tartott kormánnyal haladjunk át rajta, ne rántsuk el a kormányt az utolsó pillanatban. Lassan, de határozottan haladjunk, kerülve a hirtelen mozdulatokat.
Mit ne tegyünk?
- Kerüljük a hirtelen, erős fékezést közvetlenül a kátyúban.
- Ne kíséreljük meg a kátyú kikerülését hirtelen sávváltással, amennyiben a forgalmi helyzet ezt nem teszi egyértelműen biztonságossá.
- Kerüljük a nagy sebességgel történő áthajtást, különösen mély, illetve vízzel teli kátyúk esetén, mivel ezek súlyos károsodást okozhatnak a járműben.
7. Hogyan ellenőrizhetjük gyorsan és egyszerűen az abroncs kopását?
A 100 forintos teszt egy egyszerű, otthon is elvégezhető módszer az abroncsok kopásának ellenőrzésére.
- Vegyünk elő egy 100 forintos érmét, helyezzük éllel lefelé az abroncs futófelületének egyik hosszanti barázdájába. (A 100 forintos érme külső peremének magassága nagyjából 4 mm, ezért megfelelő viszonyítási alapot ad az abroncs állapotának gyors megítéléséhez.)
- Amennyiben az érme vastag külső pereme eltűnik a futófelületben, az abroncs profilmélysége körülbelül 4 mm vagy annál nagyobb, ami még megfelelőnek tekinthető.
- Ha a perem már jól látható, az abroncs jelentősen kopott, és célszerű felkészülni a cserére.
- Ha az érme nagy része kilátszik, a profilmélység megközelíti a jogszabályban előírt minimumot (1,6 mm), ebben az esetben az abroncs cseréje erősen ajánlott.
- Téli abroncsok esetén már 4 mm alatti profilmélységnél jelentősen romlik a tapadás, ezért ott különösen fontos a megfelelő állapot. Az ellenőrzést érdemes több ponton is elvégezni, mivel az abroncsok kopása gyakran egyenetlen. Ám a módszer nem helyettesíti a pontos mérőeszközt, csupán tájékoztató jellegű.
8. Mit tegyünk megcsúszás esetén?
Megcsúszáskor a pánikreakciók – például a hirtelen fékezés, kapkodó kormánymozdulatok vagy a reflexszerű ellenkormányzás – súlyosbíthatják a helyzetet. Fronthatás idején különösen fontos a tudatos, higgadt reakció, mivel az útburkolat tapadása jelentősen csökkenhet. Ilyen helyzetben a vezetőnek törekednie kell arra, hogy megőrizze nyugalmát, finom, határozott mozdulatokkal kezelje a kormányt, és kerülje az erőteljes pedálhasználatot.
A jármű haladási irányának stabilizálása érdekében célszerű a tekintetet a kívánt irányba vezetni, nem pedig az akadályra fókuszálni. Amennyiben a jármű rendelkezik menetstabilizáló rendszerrel (ESP), annak működését nem szabad akadályozni, hanem hagyni kell, hogy segítsen visszanyerni az irányíthatóságot. A megcsúszás megszűnése után fokozatosan kell visszatérni a normál haladáshoz, továbbra is alkalmazkodva a megváltozott út- és időjárási viszonyokhoz.
A lényeg: őrizzük meg a nyugalmunkat, a kormányt abba az irányba tartsuk, amerre haladni szeretnénk. Az elektronikus menetstabilizáló rendszerek akkor tudnak segíteni, ha a vezető mozdulatai összhangban vannak velük.
9. A legbiztonságosabb döntés néha az, ha nem indulunk el
Csapadékos, hideg időben – különösen kettős fronthatás idején – a vezetési képességek romolhatnak. Ha az utazás halasztható, érdemes mérlegelni a kockázatokat.
A HTA szakértőinek tanácsai:
- A gumiabroncsok profilmélységének rendszeres ellenőrzése kiemelten fontos a téli időszakban.
- A külső hőmérséklet csökkenése miatt az abroncsnyomást rendszeresen ellenőrizni és beállítani szükséges.
- Nedves, rossz minőségű útszakaszokon indokolt a mérsékelt sebesség megválasztása.
- A megfelelő követési távolság betartása segít az úthibák időben történő felismerésében.
- Négyévszakos abroncs használata esetén is fokozott óvatosság és körültekintő vezetési stílus ajánlott.
Ezek betartása nemcsak a saját, hanem minden közlekedő biztonságát szolgálja.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







