A horvátországi erdőtüzek miatt több magyar turista is nehéz helyzetbe került, és sokaknak nem egyértelmű, mire számíthatnak a biztosítójuktól
Egyetlen kátyú is komoly anyagi károkat okozhat, de a megfelelő dokumentációval és a hatóság bevonásával még időben érvényesíthető a kártérítés, írja a kreszvaltozas.hu.
A rendkívül hideg és jeges időjárás következtében felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon, így gyakorlatilag bárhol megjelenhetnek olyan úthibák, amelyek komoly károkat okozhatnak az autókban.
A kreszváltozás.hu felhívja a figyelmet: a kátyúkár behajtása az út kezelőjén egyáltalán nem egyszerű. Alapfeltétel a történtek alapos és hiteles dokumentálása, valamint az is, hogy az adott útszakaszon ne legyen kihelyezve az úthibára figyelmeztető jelzés. Amennyiben tábla vagy ideiglenes figyelmeztető eszköz jelzi a kátyút, a felelősség az autóst terheli.
Ha megtörtént a baj, az eseményt úgy kell kezelni, mintha közlekedési baleset történt volna. Fotókat kell készíteni a kátyúról, a sérült járműről és a környezetről, pontosan rögzíteni kell a helyszínt és az időpontot, sőt a későbbi kárigény érvényesítése érdekében ajánlott rendőrt is hívni, a rendőrségi jegyzőkönyv hitelessége ugyanis megkérdőjelezhetetlen.
A kárigényt mindig az adott útszakasz kezelőjénél kell benyújtani, ami Magyarországon nem egységes rendszer. Az autópályákat és gyorsforgalmi utakat az MKIF Zrt., a települések közötti fő- és mellékutakat a Magyar Közút Nonprofit Kft. kezeli. A településhatáron belüli utak jelentős része az önkormányzatokhoz tartozik, Budapesten pedig a Budapest Közút Zrt. és a kerületi önkormányzatok felelősek az úthálózatért.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kárrendezés ideális esetben kártérítéssel zárul, de más megoldások is léteznek. CASCO vagy kátyúkárra szóló kiegészítő biztosítás esetén a biztosító intézi az ügyet, azonosítja az illetékes útkezelőt, és sok esetben közvetlenül megtéríti a kárt. Emellett egyes gumimárkák kátyúgaranciát is kínálnak, amely sérült abroncs esetén ingyenes cserét biztosít. A kátyúbiztosítások éves díja általában alacsony, és bármely kötelező biztosítás mellé megköthetők.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







