Bár éves összevetésben még mérhető a növekedés, az év eleji lendület országos szinten alábbhagyott, miközben a kereslet is visszaesett.
Palkovics szerint 2026 a nagy technológiai ugrás éve lehet, jönnek az önvezető taxik és humanoid robotok
Palkovics László mesterségesintelligencia-kormánybiztos szerint idén Budapesten megindulhat az önvezető taxik tesztüzeme, a következő nagy lépést pedig a humanoid robotok hazai fejlesztése és gyártása jelenti, írja az Index.
A hazai önvezető technológiák terén konkrét lépések körvonalazódnak. Palkovics László mesterségesintelligencia-kormánybiztos szerint már idén kísérleti jelleggel megjelenhetnek Budapesten autonóm taxik. A Zalazone járműipari tesztpálya a Mobileye izraeli felhőalapú megoldását vásárolja meg, és két, negyedik szintű autonóm funkciókkal rendelkező járművet állít forgalomba. A tervek szerint ezek a Főtaxi és partnere, az Uber flottájába integrálódnak, és valós városi környezetben tesztelik majd őket.
Szászi István, a Bosch magyarországi vezetője szerint az önvezetés technológiai feltételei gyakorlatilag már adottak, a széles körű elterjedést ma elsősorban a jogi felelősség pontos szabályozásának hiánya és a fenntartható üzleti modellek kidolgozása hátráltatja. Palkovics rámutatott, hogy a közúti balesetek mintegy 90 százalékát emberi mulasztás okozza, ezért az autonóm rendszerek jelentősen növelhetik a közlekedésbiztonságot.
A kormánybiztos kiemelte, hogy Magyarország számára stratégiai kitörési pont lehet a humanoid robotok fejlesztése és gyártása. A kormányhatározat szerint az ország célja, hogy a humanoid robotok hazájává váljon. Palkovics szerint aki képes autót gyártani, az robotot is tud fejleszteni és előállítani; a kulcskomponensek – szenzorok, elektronikai egységek, villanymotorok, akkumulátorok, biztonságkritikus szoftverek – nagyrészt megegyeznek az autóiparban használatos technológiákkal.
A robotokkal kapcsolatos félelmeket igyekezett eloszlatni Palkovics, szerinte a robotok emberközpontúak: támogatják a tűzoltási beavatkozásokat, segítik az egészségügyi dolgozók munkáját, és részt vesznek az idősek mindennapi gondozásában. Palkovics szerint ezek a gépek az emberek életminőségét javítják, ezért szerethető technológiának számítanak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kormánybiztos álláspontja szerint a mesterséges intelligencia, a robotika és az automatizálás alapjaiban alakítja át a munka és a tudás fogalmát. A következő nagy technológiai ugrás az ember és gép szorosabb együttműködésére, a kiterjesztett valóság tömeges használatára és a biointegráció előretörésére épül. Palkovics szerint a mai generáció a történelem leggyorsabb és legizgalmasabb technológiai átalakulásának tanúja.
Megéri négyévszakos gumira váltani 2026-ban? Itt a nagy teszt: csak egy abroncs kapott jó minősítést
A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







