25 °C Budapest
Egy szolgálatban lévő rendfenntartó tiszt, aki keményen dolgozik az igazságszolgáltatáson, a béke fenntartásán és az ország biztonságosabbá tételén.  Itt egy olyan személy jogosítványát vizsgálja, akit gyorshajtás miatt állított meg, é

Eddig ingyen volt, fű alatt fizetős lett a jogsihosszabbítás: rengeteg magyar fizethet keményen

2025. július 3. 16:14

Július 1-től megszűnt az ingyenes online jogosítvány-hosszabbítás lehetősége, így mostantól az elektronikus ügyintézés során is meg kell fizetni a 6900 forintos hatósági díjat- írja a 24.hu.

A februárban megemelt közlekedési hatósági díjak alapján a jogosítványokkal kapcsolatos ügyintézés költségei a következőképpen alakulnak: a gépjárművezetői engedély hosszabbítása 6900 forintba kerül, az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött személyek esetében ez az összeg 3000 forint, míg a nemzetközi vezetői engedély kiadásáért 5000 forintot kell fizetni.

Eddig létezett egy kiskapu, amely lehetővé tette, hogy az online, Ügyfélkapu+-on keresztül történő jogosítvány-hosszabbítás esetén ne kelljen megfizetni az illetéket. Ez a lehetőség azonban július 1-jével megszűnt. Bár a változást már januárban előre jelezték a Belügyminisztérium hivatalos útmutatójában, amely egyértelműen rögzítette, hogy az ügyfélkapun keresztül indítható automatikus meghosszabbítás csak 2025. július 1-ig lesz ingyenes, a módosítás sokakat váratlanul ért.

Az online jogosítvány-hosszabbításhoz szükséges feltételek között szerepel az Ügyfélkapu+-regisztráció, valamint egy három évnél nem régebbi, az Ügyfélkapura feltöltött igazolványkép. Amennyiben nem rendelkezünk friss fényképpel, ezt is elkészíthetjük online egy kamerás mobiltelefon vagy webkamera segítségével.

További követelmény az orvos által elektronikusan feltöltött alkalmassági igazolás. Az orvosi vizsgálat díja életkortól függően változik: 40 év alatt 7200 forint, 40-60 év között 4800 forint, 60-70 év között 2500 forint, 70 év felett pedig 1700 forint.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az ügyintézés befejezéséhez immár minden esetben ki kell egyenlíteni az előírt 6900 forintos hatósági díjat, függetlenül attól, hogy személyesen vagy elektronikus úton hosszabbítjuk meg vezetői engedélyünket.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 11. péntek
Nóra, Lili
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?