A távhőszolgáltatás néhány éven belül súlyos finanszírozási gondokkal szembesülhet, a független benzinkutak egy része ellehetetlenülhet.
Szombat hajnalban egy Mercedes sofőrje egy pesti szórakozóhelyről indult útnak két utasával, majd a sebességkorlátozást nem betartva halálos balesetet okozott- derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a közösségi médiában.
Szombat hajnalban egy Mercedes sofőrje két utasával indult útnak egy pesti szórakozóhelyről, figyelmen kívül hagyva a közlekedési szabályokat. A Róbert Károly körút és a Lehel utca kereszteződésében zöld lámpánál áthaladó, szabályosan közlekedő 47 éves férfi Suzukijával fékezni próbált, de hiába: a piroson áthajtó Mercedes óriási sebességgel csapódott az autójának. A baleset után a 20 éves holland sofőr és egyik utasa elmenekült, míg a harmadik utas maradt a helyszínen. A súlyosan sérült Suzuki vezetője a kórházban belehalt sérüléseibe.
A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársai előkerítették és őrizetbe vették a menekülő sofőrt és utasát, letartóztatásukat kezdeményezték. A vizsgálat folyamatban van, de a tragédia ismét felhívja a figyelmet a gyorshajtás és a szabályszegések súlyos következményeire. Az ilyen esetek elkerülése érdekében mindenkit arra kérünk, hogy gondolja át vezetési szokásait, mert a felelőtlen döntések visszafordíthatatlan következményekkel járnak.
Mi alapján választanak a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül?
Sokan az egyetemi tanulmányaik megkezdésével párhuzamosan nyitják meg első lakossági folyószámlájukat, ezért a pénzintézetek rendkívül kedvező ajánlatokat kínálnak az új ügyfeleknek. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül.
Create your own user feedback survey-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







