A tartós hideg, a havazás, valamint a fagyás–olvadás ciklusok váltakozása miatt a következő időszakban jelentősen megnövekedhet a burkolathibák, kátyúk száma.
Idős sofőr okozott komoly életveszélyt: forgalommal szemben hajtott, majdnem magát is elüttette
Az M30-as autópályán történt az igen veszélyes kaland, végül mindenki megúszta baj nélkül.
Jó sokan kerültek közel a szívrohamhoz az M30-as autópályán, Encs térségében. Egy idős sofőr több mint tíz kilométeren át hajtott a forgalommal szemben, majd még a kocsiból kiszállva is veszélybe sodorta saját magát - erről számolt be közösségi oldalán a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF).
Az idős sofőr a beszámoló szerint elég határozottan megfordult, kicsit még cikázott is a sávok között, aztán a rossz irányba indult. Az MKIF munkatársa szolgálati autóval a nyomába eredt és utol is érte, majd próbálgatta a leállósávba terelni, a szembejövőket pedig figyelmeztette a veszélyre.
A kalandnak azonban még nem volt vége: az idős sofőr kiszállt az autójából, és a neki segítő MKIF-es felé indult, azzal mit sem törődve, hogy az autópályán közben kamionok is voltak.
Lázár János bejelentette, jön az új KRESZ: ekkortól változnak a közlekedési szabályok Magyarországon
Január 20-án nyilvánosságra hozzák az új KRESZ-t, az új szabályokat legkésőbb szeptemberben tervezik bevezetni.








