Az iráni konfliktus nyomán meredeken emelkedő üzemanyagárak már éreztetik hatásukat az autópiacon.
Közel egymillió forint bírságot kapott az a román sofőr, akinek furgonját Hegyeshalomnál állították meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a NAV.
Négyszáz kilogramm nyers húst, tojást, adózatlan alkohol- és dohányterméket is találtak a pénzügyőrök abban a járműben, amit a sztráda győri szakaszán állítottak meg. A plafonig töltött autó a mérlegen is megbukott, mert 3860 kilogrammal többet nyomott a megengedett súlynál. Az autót vezető 37 éves férfi azt mondta, hogy a dohány és az alkohol a sajátja, a többi árut postacsomagként szállítja Írországba.
A hűtés nélküli nyers hús és a jelöletlen tojás miatt a pénzügyőrök értesítették a NÉBIH munkatársait, akik azonnal elrendelték a szabálytalanul szállított élelmiszerek megsemmisítését, az egyenruhások pedig a jövedéki termékeket foglalták le. A sofőr a 110%-os túlsúly miatt 650 000 forint közigazgatási bírságot kapott, jövedéki törvénysértésért is felelnie kell, valamint az élelmiszerek megsemmisítési költsége is őt terhelte.
A NAV felhívja a fuvarozók figyelmét, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988 évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is jogosult ellenőrizni, melynek értelmében a jogszabályhoz tartozó bírságrendelet alapján pénzbírságot szabhat ki.
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







