20 °C Budapest
Man having problem with battery of his vehicle

Itt a hibalista: emiatt romlik el a legtöbb autós járgánya, egyből nem indul tőle az autó

2023. március 23. 08:32

Az esetek felében ugyanazon alkatrész miatt nem indulnak az autók, ez pedig nem más, mint az akkumulátor - írja a hvg.

A német autóklub, az ADAC összefoglalta a tavalyi év mentési statisztikáit, amely szerint nem kevesebb mint 3,4 millió alkalommal nyújtottak segítséget az autósoknak. Az adatokból kiderült, hogy évek óta az akkumulátor, ami miatt a legtöbbször hívják a segélyszolgálatot, tavaly például az esetek 43,2 százalékánál ez az alkatrész volt a ludas.

A gyakori bosszúságot okozó egységek közé tartozik még a sok mindent magában foglaló motorvezérlés, amelybe a statisztika szerint itt beletartozik a befecskendező rendszer, a gyújtás vagy az üzemanyag-ellátás hibái, amelyek 23,8 százalékot tettek ki. A harmadik helyen áll egy szintén részben elektromos fődarab, az önindító, illetve a generátor hibáiból eredő problémahalmaz, ami 10,4 százalékot tettek ki 2022-ben.

A hibalistát az akkumulátor vezeti az elektromos autóknál is, a problémák feléért az ezekben szintén megtalálható 12 voltos akkumulátorok a felelősek az ADAC statisztikái szerint. Ehhez képest viszont az elektromos autók nagyfeszültségű rendszerei, mint a villanymotor vagy a töltéstechnika sokkal ritkábban romlanak el a német autóklub adatai szerint.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 23. 19:18