Az IEA jelentése szerint júliusban Oroszország, a Közel-Kelet és Ázsia gázolajexportja napi 1,3 millió hordóval maradt el az egy évvel korábbi szinttől.
Szeptember végén roham indulhat a benzinkutakra, amennyiben kivezetik a benzinárstop-szabályokat - mondta Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke. A szakember szerint az elmúlt napokban sokkal megnyugtatóbb volt a benzinkutak helyzete.
Az elmúlt napokban sokkal megnyugtatóbb volt a benzinkutak helyzete, augusztus elején a hazai fogyasztók viszonylag gyakran találkozhattak hiánnyal, leürülésekkel - mondta a Népszavának Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke. A szakember szerint szeptember első napjaiban még mindig a bázishoz képest magasabb a fogyasztás, de már messze nem olyan mértékben, mint pár hete.
Egri Gábor ennek ellenére nem optimista, százra teszi azoknak a hazai egységeknek a számát, amelyek egyik vagy másik hatósági áras üzemanyagfajtából kifogyhatnak. Kifejtette, a jogszabály szerint járó kifizetések elindultak a szövetség által képviselt 600 hazai vállalkozás részére
Mindazonáltal a kis kutak helyzete változatlanul elkeserítő. A pálya meglehetősen a Mol, illetve a „márkás”, vagy „színes” láncok felé lejt
- mondta Egri Gábor. Kifejtette: a piacon a torzítás miatt érthető az a fogyasztói törekvés, hogy amennyiben az ár mindenütt ugyanaz, akkor nem érdemes a fogyasztóknak például az autópálya helyett kisebb és olcsóbb falusi kutaknál tankolni, illetve a fogyasztók eleve jobban bíznak a nagy hálózatok minőségében.
Így egységeink zöme a csőd szélén tántorog. Sose tagadtuk: a 480-as üzemanyagársapka 2021 novemberi meghatározásáig a kis, a település életébe jellemzően szervesen illeszkedő kutak elsősorban kedvezőbb áraikkal vonzották a közlekedőket
- jelentette ki a szakértő. A 480-as hatósági ár miatt az árelőny megszűnt, amivel „a vevők egy része átszokott a kényelmesebben megközelíthető, csillivillibb, színes kutakra. Ez hatalmas és fájdalmas piacvesztés a számunkra.”
Februárban az alapüzemanyagok nagykereskedelmi árát is 480 forintban maximalizálták, így Egri Gábor szerint az importőrök eltűntek a piacról. Abban bízik, hogy a hiány orvosolható lesz, ha visszatér a piacra az OMV baleset miatt tavasz óta álló schwechati finomítója és a Mol százhalombattai karbantartása is befejeződhet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mivel az árstop jelen állás szerint csak október 1-ig van érvényben, jó esély van arra, hogy szeptember utolsó napjaiban újabb lakossági roham indul a kutakhoz, hogy a vevők megelőzzék az áremelést.
Egri Gábor elmesélte, hogy miként zajlik az elszámolás:
Most mindent 480-ért veszek a Moltól, azután pedig, amennyit ebből piaci áron adok el, ott a 480 és a piaci nagykereskedelmi ár különbözetét utólag visszatérítem a Molnak. Itt már képződik némi árrésünk és nyereségünk is, így ezért a vevőkörért meg is indult a verseny
- vázolta.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







