-5 °C Budapest
Itt a lista: ezek a legveszélyesebb városrészek, autózási időpontok Budapesten

Itt a lista: ezek a legveszélyesebb városrészek, autózási időpontok Budapesten

2022. május 11. 22:03

Igencsak hektikusan vezetünk a fővárosban, majdnem minden második fékezésünk, gyorsításunk, vagy kanyarodásunk hirtelen történik, ami balesetveszélyt hordoz magával - mutatnak rá friss adatok. Ezekből kiderült az is, hogy reggeli órákban Dél-Budán, délután viszont a pesti belvárosi forgalomban kell az átlagosnál jobban figyelni autóvezetőként a hétköznapokon, az ekkor tapasztalt feszültség a hétvégi kb. kétszerese. 

Több mint ötszázhetven autós vezetési stílusát monitorozta a Cristo alkalmazás március hónapban Budapesten, hétköznap és hétvégén 8 és 20 óra között, a vezetéselemzés funkció által, amely a gépjárművezetők műveleteinek intenzitását vizsgálta és pontozta. Az adatokból kiderül, hogy a vizsgált autósok teljesítménye igencsak kevéssé kiegyensúlyozott, az esetek közel felében meglehetősen rángatják az autójukat – azaz hirtelen módon gyorsítanak, fékeznek, vagy veszik be a kanyart. Az adatok szerint tehát az összes gyorsítás, fékezés és kanyarodás 42%-a kifejezetten erőteljesen, hirtelen módon történik.

Ezen műveletekre általában akkor kerül sor, amikor az autó vezetője váratlan helyzetbe kerül, és hirtelen kell cselekednie, például a reggeli dugóban, vagy a délutáni csúcsforgalomban. Ezek pedig gyakran vezetnek akár balesetveszélyes helyzetekhez is, melyek egy kis előzékenységgel és higgadtsággal megelőzhetőek lehetnek.

Egyszerűen nem szabad, hogy a reggeli forgalom váratlanul érjen bennünket. Készüljünk fel és fogadjuk el, hogy dugó lesz az egyes városrészekben

– hívja fel a figyelmet Csörgő László, a drivingcamp Hungary vezetéstechnikai- és rendezvényközpont vezető trénere. „Csak azzal, hogy időben elindulunk, máris megspóroljuk magunknak és a körülöttünk autózóknak az időhiány okozta stressz következményeit. Nagy a csábítás, hogy átsoroljunk ilyenkor a másik sávba, ezzel akár a mögöttünk sorakozókat is veszélyeztetve, de ilyenkor gondoljunk bele, valóban előrébb leszünk majd? Ugyanígy, ha valaki nagyon siet, esetleg agresszív, engedjük be, és kerüljünk a lehető legtávolabb az ilyen helyzetekben gyakori konfliktusoktól. Maradjunk higgadtak, türelmesek, és legyünk segítőkészek másokkal szemben.” – összegzi a szakember, hozzátéve, hogy

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ehhez a hozzáálláshoz a dél-budai oldalon, vagy a Petőfi híd környékén nagyon is szükség lehet egy hétköznap reggelen, ugyanis ezeken a területeken nőhet meg leginkább a feszültség az autósok között a vizsgált adatok szerint, például a hirtelen fékezések és gyorsítások aránya 8 és 10 óra között a legmagasabb. 10 óra után már a pesti oldalon válnak különösen feszültté a sofőrök és 11 órától ezek gyakorisága folyamatosan növekszik egészen 16 óráig, amikor már a Duna mindkét oldalán érdemes extrán óvatosan vezetni. A késő délutáni és esti órákban Pesten a Rákóczi út és a Róbert Károly körút között, főként a Váci úton szabadul el a forgalom, Budán pedig a II, III. és a XII. kerületekben.

Hétvégente a legintenzívebb órákban, például reggel, vagy ebédidő előtt, közel feleannyi hirtelen gyorsítás, fékezés, vagy kanyarbevétel történik, mint hét közben. Az események gyakoriságát egyértelműen Pest uralja, a legnagyobb különbséggel délben és késő délután, 17 óra körül. A budai oldalra délelőtt 10 és 11 óra között érdemes figyelni, de a forgalmi helyzetek intenzitása 13 és 16 óra környékén is megközelíti a pesti szintet - írja közleményében a Cristo.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?