Automatikusan érzékeli a torlódásokat, és azonnali tájékoztatással segíti a sofőröket az optimális sáv kiválasztásában.
Kiderült, hogy mikor nyithat meg a legújabb Tesla Supercharger Magyarországon. Azt ugyanakkor a cég a Pénzcentrum megkeresésére nem árulta el, hogy pontosan hol lesz az új töltőállomás - de a hazai márkacsoportokban már terjed az információ.
Már korábban is beszámoltunk róla, hogy új Supercharger álomást épít a Tesla Budapest környékén. Akkor úgy logikáztunk, hogy az új szupertöltő valahol az M0-s autópálya déli szakaszán épülhet fel (vélhetően egy Auchan áruháznál, ahogy a többi töltő a nullás mentén), mert az onnan kiinduló tranzitútvonalakat, autópályákat még nem fedte le a Tesla.
Most a magyar márkacsoportokban már kész tényként kezelik, hogy Szigetszentmiklóson lesz az új töltő, ami összecseng a mi korábbi feltételezésünkkel is. A Tesla térképén még mindig nincs pontos lokáció megadva, Csepel magasságába teszik az új töltőpontot, és azt írják, hogy 2021 utolsó negyedéve a tervezett átadás - ez, mint láthatjuk nem történt meg.

Az új Supercharger kapcsán most megkérdeztük a Teslát, akik hivatalos válaszukban annyit közöltek:
Még ebben a negyedévben tervezzük egy további állomás megnyitását Budapest közelében. De ebben a szakaszban erről többet nem tudunk elárulni.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hozzátették, jelenleg 7 Supercharger állomásuk van Magyarországon, amelyeken összesen 50 egyedi töltőfej található. A közelmúltban bővítették a törökbálinti és fóti döbrögi állomásokat, mindegyik állomáson 4 darab V3-as Superchargerrel. Így már mindkét helyen 8 darab V2-es (max. 150 kW töltési sebesség) és 4 darab V3-as (max. 250 kW töltési seesség) töltőállomás üzemel.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








