A jövő hét elején is még nyugodt, őszi idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel és sok napsütéssel.
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása az óraátállítás miatt is megszakítás nélkül 49 órán át lenne érvényben a mindenszentekkel háromnaposra hosszabbodó hétvégén. A kamionstopot az áruellátás zavartalansága érdekében szombaton és vasárnap éjjel időszakosan felfüggesztik.
A pihenőnapra tekintettel a kamionstop főszabály szerint október 30-án, szombaton 22 órától november 1-jén, hétfőn 22 óráig lenne érvényben. Mivel az őszi óraátállítás is erre az időszakra esik, a járművezetőknek több mint két napon át parkolókban, pihenőhelyeken kellene kivárniuk, hogy továbbhaladhassanak.
A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást. Az időszakos feloldásnak köszönhetően az érintett járművek szombaton és vasárnap 22 órától másnap 6 óráig is közlekedhetnek a hazai utakon.
A szakmai szervezetek kezdeményezésén alapuló intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások rugalmasabban szervezhessék meg fuvarozási feladataikat. A járművezetők az időablakoknak köszönhetően a kevésbé forgalmas éjszakai órákban hazatérhetnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







