Különjáratot indít a Wizz Air a Ferencváros soron következő, Braga elleni Európa-liga-mérkőzésére, megkönnyítve a szurkolók kiutazását a portugáliai összecsapásra.
A koronavírus-járvány okozta lezárások, a távmunkára való átállás és egyéb, a mozgásterünket korlátozó intézkedések a világ legtöbb városában átalakították a közlekedési szokásokat. A statisztikák szerint tavaly 416 vizsgált város közül 318-ban csökkent jelentősen az autóforgalom a 2019-es adatokhoz képest, a legnagyobb visszaesés pedig áprilisban volt. Ugyanakkor a pandémia hatására a járművezetők többsége inkább saját autójának biztonságát és kényelmét részesíti előnyben a tömegközlekedéssel szemben - derült ki egy friss tanulmányból.
A LeasePlan Mobility Insights Report felmérésének legfontosabb megállapításai a következők:
- A Covid-19 járvány kezdete óta mind a 22 ország válaszadói lényegesen kevesebbszer használják a tömegközlekedést (a válaszadók 65%-a), és inkább saját személygépkocsival utaznak (a válaszadók 76%-a).
- A legtöbb válaszadóban (79%) a pandémia jobban tudatosította a saját jármű biztonságának és kényelmének fontosságát, előnyeit.
- A megkérdezettek több mint fele (53%) a vírus elterjedése óta komolyabban veszi az éghajlatváltozás globális hatásait. Ezért közel ugyanennyien (47%) váltanának szívesebben zéró emissziós járműre, hogy csökkentsék saját szén-dioxid-kibocsátásukat, és fenntartsák a járvány kezdetén tapasztalt jobb levegőminőséget.
- A pandémia kezdete óta a megkérdezettek szívesebben vásárolnak online, és a nem alapvető termékeket házhoz szállítással rendelik meg (a válaszadók 47%-a), ami növeli a hagyományos és az elektromos meghajtású kishaszongépjárművek (LCV és eLCV) iránti keresletet.
- A kutatásban részt vevők közel fele (47%) aggódik amiatt, hogy a kiszállítást végző járművek növelik a forgalmat és a légszennyezést a közvetlen környezetükben, közülük is legnagyobb részben a fiatalok (57%) és a nagyvárosban élők (52%) érzik komoly veszélynek a növekvő kibocsátást. Azonban a kézbesítéssel foglalkozó járművezetők döntő többsége (61%) hajlandó lenne együttműködni más vállalkozásokkal, hogy csökkentse a forgalmi dugókat, és szívesen váltana zéró kibocsátású eLCV-re (75%) a légszennyezés mérséklése érdekében.
"A kishaszongépjárművek szerepe soha nem volt olyan fontos, mint most. Minden olyan kiskereskedelmi vállalatnak, amely szeretne sikeres lenni az új normálisban, szüksége lesz kishaszongépjármű-flottára, hogy ki tudja elégíteni az online vásárlások és házhozszállítások iránti megnövekedett igényt. Ám ezt a keresletet felelősségteljesen kell kiszolgálni, választ adva a dugók kialakulásával és a környezetszennyezéssel kapcsolatos aggályokra. Jó hír, hogy az OEM gyártók minden eddiginél több elektromos kishaszongépjárművet gyártanak, így 2021-ben lehetőség nyílik rá, hogy e-furgonokra álljanak át a cégek, és minden egyes szállítás szén-dioxid-kibocsátását nullára csökkentsék" - emelte ki Mark Lovett, a LeasePlan haszongépjármű részlegének vezetője.
- tette hozzá Tex Gunning, a LeasePlan CEO-ja.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







