6 °C Budapest

Te is mennél a Balatonra, Velencére? Ennek a hírnek nagyon nem örülsz majd

2019. július 5. 12:01

A következő két hétvégén számos olyan nagyszabású, több tízezer embert vonzó rendezvény is lesz az M7-es autópálya térségében, amely a nyári hétvégi forgalmat tovább növeli majd, így a szokásosnál is nagyobb torlódásokra számíthatnak a Balatonra, illetve a Velencei-tóra, majd a Budapestre tartók.

Az idei Balaton Sound-ot 2019. július 3-7. között rendezik meg, a rendezvény nagyrészt ismét hétvégére esik, a fesztiválozók generálta plusz forgalom pedig tovább fogja növelni az egyébként is jelentős hétvégi, nyári forgalmat az M7-es autópályán, illetve a 7-es főúton is - írja közleményében a Magyar Közút. A közlekedők ezért mindenképpen számítsanak arra, hogy a szokásosnál is nagyobb forgalom lesz ezeken az utakon a következő napokban.

Lecserélnéd a régi kocsit? Válogass a hitelek között a Pénzcentrum kalkulátorában!

A jövő hétvégén még ettől is nagyobb arányú forgalomra számítanak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei. Egyrészt 2019. július 9-15. között zajlik majd az EFOTT Fesztivál a Velencei-tónál, másrészt július 13-14-én, vagyis jövő héten szombaton és vasárnap lesz Zamárdiban a Red Bull Air Race is. Így ebben a két napban az utóbbi rendezvény miatt még nagyobb arányban indulhatnak el tömegek a Balaton irányába, amihez hozzáadódik majd a fesztivál hétvégi közönsége is.

A Red Bull Air Race-hez kapcsolódó, várhatóan jelentős, koncentrált forgalomnövekedés miatt az M7-es autópályán július 13-án és 14-én az M7-es autópálya zamárdi csomópontjában, Budapest irányába ideiglenes sárga burkolati jelekkel meghosszabítják a gyorsítósávot, amely segítheti a biztonságos becsatlakozást a főpályára. Továbbá arra kérik a szakemberek a közlekedőket, hogy a rendezvényre érkezéskor, illetve távozáskor a zamárdi csomópont mellett (112-es kilométerszelvény) a balatendrédi csomópontot (115-ös kilométerszelvény) is használják a várható torlódások csökkentése érdekében.

A 7-es főút Zamárdit érintő szakaszán szintén jelentős torlódás várható, itt a Rendőrség fogja segíteni a forgalom lebonyolítását, irányítását. A közlekedőknek fontos még tudni, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában és lebonyolításában épülő M7-710-es főút csomópontban (Balatonvilágos előtt) mindkét irányban továbbra is 60 km/órás sebességkorlátozás lesz érvényben a munkaterület mellett, ahol fokozott óvatosságot kérnek az autósoktól.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Lecserélnéd a régi kocsit? Válogass a hitelek között a Pénzcentrum kalkulátorában!

A közlekedőknek mindenképpen ajánlott lesz még indulás előtt tájékozódniuk az aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A szakemberek arra is felhívják a közlekedők figyelmét, hogy az előjelzéseket figyelve, fokozott óvatossággal közlekedjenek, tartsák be a sebességkorlátozásokat és ügyeljenek a megfelelő féktávra is.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?