15 °C Budapest

Óriási tévhit látszik most megdőlni az elektromos autók körül

MTI
2019. április 18. 21:02

Egy német tanulmány megkérdőjelezte az elektromos autók környezetbarát jellegét, mondván az csak papíron létezik, sőt, lényegében rosszabb hatással vannak a környezetre, mint a dízelautók.

A szerdán nyilvánosságra hozott jelentés szerint, melyet Christoph Buchal kölni fizikaprofesszor kollégáival készítette el a Német Gazdaságkutató Intézet számára,

az elektromos autók 11-28 százalékkal nagyobb mértékben terhelik a környezetet, mint a dízelautók, ha figyelembe vesszük az akkumulátorok gyártásából eredő szén-dioxid-kibocsátást és a Németországban felhasznált elektromos energiában a nem megújuló energia alapú módszerek létét.

Sok energia kell az akkumulátorokhoz szükséges lítium, kobalt és mangán bányászatához és feldolgozásához: egy Tesla Model 3 elektromos autó akkumulátora 11-15 tonna szén-dioxodot termel a tanulmány szerint. Tízéves élettartamot tekintve és évente 15 ezer négyzetkilométernyi út megtétele esetén ez kilométerenként 73-98 gramm szén-dioxid-kibocsátást eredményez - számolták ki a szerzők.

Ugyanez a Tesla kilométerenként 156-181 gramm szén-dioxidot bocsát ki, ha a számításoknál figyelembe veszik az akkumulátor működéséhez szükséges elektromos hálózat szén-dioxid-kibocsátását, ami így jelentősen nagyobb, mint az összehasonlításként használt Mercedes típusú dízelautóé.

A gépkocsigyártók most készülnek tömeges méretekben átállni az elektromos autók gyártására, de a tanulmány szerzői szerint a környezet szempontjából jobbak lennének a metán meghajtású autók, mivel azok szén-dioxid-kibocsátása egyharmaddal alacsonyabb, mint a dízelgépkocsié.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem