A Nissan bemutatta a hétüléses, teljesen elektromos és benzines változatban is elérhető Townstar Evalia kombi autót.
Kismértékben tovább csökkenhetnek az üzemanyagárak, mert a januári erős drágulás után az utóbbi hetekben lefelé mozdultak az olajárak a nemzetközi piacon, s emellett gyengült a dollár a forinttal szemben is - írja a szerdai Magyar Nemzet.
A lapnak Pletser Tamás, az Erste Bank olajipari elemzője elmondta: a külpiaci olajárakat elsősorban az húzta lejjebb, hogy a napokban napvilágra kerültek az észak-amerikai kitermelési adatok, amelyek szerint az Egyesült Államokban óriási mértékben növekedett az olajfelhozatal. Így a korábbi hordónkénti 70 dolláros szintről 65 dollár közelébe esett az árszint az Európában referencia-típusnak számító Brent olaj esetében.
A szakember szerint várhatóan ez a jegyzésár lesz majd az átlag az idén. A dollár árfolyamesése lassan megáll, jelenleg 250,8 forintos szinten jegyzik. A forint-dollár kurzus alakulásának azért van jelentősége, mert az olajüzleteket világszerte dollárban számolják el a felek, míg a késztermékekért - benzin, gázolaj - idehaza forinttal fizetnek a vevők.
Új fordulat az Árpád hídi tragédia ügyében: nemcsak a gázoló mercis, a gyorsuló BMW-s is gyanúsított
A tavaly nyáron történt halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök