Mintegy kétezer teherautó és kamion vonulhat az M3-as autópálya felől az Árpád hídon át Budára.
Forradalmi változások előtt áll az autóüveg-piac, miután a technológia fejlődésével már a kis- és középkategóriás gépjárművekben is megjelennek a fejlett vezetéstámogató rendszerek (ADAS). A modern felszereltség azonban drágább is, így a javítási költségek is magasabbra rúgnak, mint a hagyományos esetekben.
A felmérések szerint 2020-ra a gépjárművek 60 százaléka rendelkezik vezetést támogató, úgynevezett ADAS-technológiával (Advanced Driver Assistance System). Mindez azt is jelenti, hogy a szélvédőcserék 40 százalékánál a szélvédőre szerelt kamerákat a járműgyártói előírásoknak megfelelően újra kell kalibrálni - hangzott el a Carglass Magyarország által szervezett autós és biztosításszakmai konferencián.
- mondta el Czeglédi András, a Carglass Magyarország ügyvezető igazgatója a társaság szakmai konferenciáján.
Korábban a gyártóknál a másodlagos biztonság volt fontos a fejlesztéseknél: a baleset bekövetkeztekor igyekeztek védeni az utasokat és a többi közlekedőt (például a biztonsági öv vagy megerősített karosszéria segítségével). Az új fejlesztések ugyanakkor az elsődleges biztonságra, azaz a balesetek elkerülésére helyezik a hangsúlyt.
Ez persze nem új keletű dolog, hiszen ilyen rendszerek már évtizedek óta működnek, ilyenek például az adaptív tempomatok, a követő- és parkoló radarok, majd elterjedtek a lézeres mérőeszközök. A biztonsági fejlesztések eredménye persze a statisztikákban is megjelenik, világszerte egyre kevesebb az ütközések száma. A következő években
Mindent megfigyelnek
A szélvédőkamerás autók száma drasztikusan nő - ma már több mint 400 olyan modell van a piacon, amelynél beépített kamera üzemel. Ma az Európában forgalmazott gépjárművek több mint 90 százalékánál a Carglass végez kalibrálást, biztosít garanciát és ad ki tanúsítványt a beavatkozásról. Magyarországon tavaly például 700 kicserélt szélvédőnél végeztek kalibrálást.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A modern vezetéstámogató rendszerek, de még az olyan extrák is, mint az egyre nagyobb üvegfelületek vagy például a fűthető szélvédők egyre elterjedtebb alkalmazása drágábbá teszi az iparágat. A szakértő szerint az ADAS rendszerrel bíró szélvédők cseréje
Szélvédő statisztikák szerint egyébként 10-15 évente minden autósnak elreped a szélvédője, betörik a gépkocsijának ablaka, úgyhogy adott esetben bizony érdemes számolni ezekkel a számokkal. Főleg a jövőben.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








