Új KRESZ-szabály lép életbe januártól, amely alapjaiban írja át a kamionforgalmat.
Hétfőtől szmogriadó lép életbe Budapesten, emiatt nem közlekedhetnek az alacsonyabb környezetvédelmi osztályba tartozó autók. Aki ezt megszegi, akár 150 ezer forintos büntetést is kaphat.
Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a korlátozás - további intézkedésig - minden nap 6 órától 22 óráig tart. Területi hatálya nem terjed ki az M0 jelű elkerülő út Budapest közigazgatási területén áthaladó szakaszaira, valamint - Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő gépjárműforgalma biztosítása érdekében - a következő útszakaszokra: Budapest közigazgatási határa-Nagykovácsi út-Szépjuhászné útja-Budakeszi út-Budapest közigazgatási határa, továbbá Budapest közigazgatási határa-Nagykovácsi út-Nagyrét utca-Máriaremetei út-Hidegkúti út-Budapest közigazgatási határa.
Nemcsak a főváros szenved
Az ország nagy részén tovább nőtt a légszennyezettség, a magas szálló por tartalom miatt vasárnap már tizenhét település levegőjét minősítette veszélyesnek az Országos Közegészségügyi Központ (OKK). Az OKK térképén vasárnap Budapest, Tököl, Dorog, Vác, Esztergom, Győr, Sopron, Szeged, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Oszlár, Miskolc, Kazincbarcika, Sajószentpéter, Eger és Salgótarján szerepelt a veszélyes levegőminőséget jelző piros színnel. Emellett Mosonmagyaróvár, Szentgotthárd, Várpalota, Pécs levegőjét egészségtelennek minősítették.

A levegő szennyezettségének egészségügyi értékelése egy index alapján történik. Az OKK a légszennyező anyagok legfontosabb egészségkárosító hatásai alapján négy szintet különít el: kék (elfogadható), zöld (kifogásolt), narancssárga (egészségtelen), piros (veszélyes). Az önkormányzatok az utóbbi két kategória alapján rendelhetik el a szmogriadó tájékoztatási, illetve riasztási fokozatát. A hétvégén több helyen - a fővárosban, Miskolcon és Salgótarjánban - is elrendelték a szmogriadó valamely fokozatát.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az ÁNTSZ arra figyelmeztet, hogy a levegő magas szálló por tartalma miatt az arra érzékenyeknél légzőszervi tünetek jelentkezhetnek (köhögés, nehezebb légzés), panaszaik súlyosbodhatnak. A meteorológiai szolgálat továbbra is arra figyelmeztet, hogy a hideg mellett többfelé lehet köd, amely tartósan is megmaradhat. Emellett az ország nagy részén szél sem várható, amely tisztíthatná a levegőt. Hétfőn is csak a Dunántúlon élénkülhet meg a légmozgás. Kedden lehetnek többfelé élénk, a Dunántúl északi felén erős széllökések.
Címlapkép: Ráski Péter / Pénzcentrum
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








