Miközben rekordot döntött a nyilvántartott orvosok száma Magyarországon, a ténylegesen dolgozó orvosok és a betöltött orvosi állások száma is jelentősen visszaesett 2025-ben.
Sokat drágultak a biztosítások az elmúlt évben és a teljes díjbevétel emelkedése sem állt meg. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy a biztosítók ne zárják mínuszba ezt a tevékenységet - írja a Világgazdaság.
23 633 forint volt az autókra kötött kötelező biztosítások átlagos éves díja 2015-ben, a 30 százalékos baleseti adó nélkül. Tavaly közel 4,48 millió kgfb szerződés volt élő a hazai piacn, így a biztosítási szektor díjbevétele ebből a tevékenységből 105,8 milliárd forint volt. Ez egyébként 15 százalékos növekedés 2014-hez képest.
A díjbevételen túl azonban a károk is egyre feljebb csúsztak. 7 százalékkal nőttek a tárgyévi károk a 2014-es szinthez képest, így a teljes tavaly kárfelhasználás megközelítette a 89 milliárd forintot.
Bár egyre kisebb veszteséget szenved el ezen a tevékenységen a hazai biztosító szakma, azért
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







