24 °C Budapest
Erre kell most nagyon figyelni az utakon

Erre kell most nagyon figyelni az utakon

MTI
2015. december 26. 15:30

A rossz látási viszonyok és csúszós utak jelentősen nehezítik a közlekedést - hívta fel a figyelmet szombaton a honlapján közzétett közleményében a rendőrség, kiemelve: a közúti balesetek jellemző oka, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekednek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata azt írta: a köd, a szitáló eső, a nedves, csúszós utak az év utolsó és első hónapjaiban mindennapossá válnak. Főleg éjszaka, de nagyon gyakran a nappali órákban is jellemző lesz a fagypont körüli hőmérséklet. A száraz és nedves útszakaszok hirtelen válthatják egymást, ami fokozott óvatosságot és figyelmet kíván a sofőröktől. Nagyobb követési távolságot kell tartani, figyelemmel kell lenni a megnőtt fékútra, a megváltozott manőverezési képességre, a gumiabroncsok csökkent tapadására - sorolta a rendőrség.

Kitértek arra is, hogy esős, latyakos időben, amikor a járda mellett áll vagy folyik a víz, nehéz az úttesten átkelni. Ezért - mint kiemelték - ilyenkor előfordulhat, hogy a gyalogosok kellő körültekintés nélkül lépnek az úttestre.

A rendőrség kéri az úton lévőket, hogy a megváltozott időjárási viszonyoknak megfelelően, fokozott figyelemmel és körültekintően közlekedjenek, különösen figyeljenek a gyalogosokra, kerékpárosokra

- olvasható az ORFK közleményében.

NEKED AJÁNLJUK
Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

NAPTÁR
Tovább
2022. május 26. csütörtök
Fülöp, Evelin
21. hét
Május 26.
A régészet napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?