10 °C Budapest

Bírság járhat a dugódíj miatt: ezek a fontos határidők

2015. február 16. 13:30 3 perc

Legkésőbb 2015-ben be kell vezetni Budapesten a dugódíjat és emellett meg kell építeni a P+R parkolókat is. A főváros szerint a jelenlegi 5000 férőhely a duplájára fog emelkedni, a szakértő szerint ez is kevés.

Az Európai Bizottság magyarországi képviselete arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy a 2009-ben aláírt szerződések továbbra is érvényben vannak és az eredeti rendelkezések tartalmazzák a dugódíj bevezetését, amelyet a 2007-2013-as költségvetési időszakban kellett volna végrehajtani. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb 2015-ig be kell fejezni a szükséges beruházásokat, a többi között a P+R parkolók építését. Az ezeket lezáró dokumentumokat 2017. március 31-ig kell benyújtani.

Sajtóértesülések szerint akár már jövő januárban bevezethetnék a behajtási díjat, ami napi 700 forint lehet és akár 30 milliárd forintnál is több bevétele lehet ebből a fővárosnak. A Népszabadság értesülését azonban gyorsan cáfolta a Városháza sajtóosztálya, amely a lap azon hírét is tagadta, hogy a főpolgármester a Nagykörutat javasolná zónahatárnak. Tarlós István egy szerdai háttérbeszélgetésen azt mondta, a pesti oldalon ez a Hungária körút vonala lenne, a budai oldalon pedig még keresik a fizetős övezet határát. A városvezető szerint a dugódíjat 2016 végén, de legkésőbb 2017 elején vezetnék be Budapesten. A főpolgármester többször is nyomatékosította, ha nem vezetik be a dugódíjat, többmilliárdos büntetést kell fizetnie a városnak.

A Népszabadság úgy tudja, a legújabb tervek szerint az ellenőrzést kamerákkal végeznék, a büntetés pedig kellően riasztó mértékű lehetne. Az Európai Unió ezektől az intézkedésektől azt várja, hogy az autósok átszokjanak a tömegközlekedésre és a 4-es metróra.

2016 végére a Főváros elképzelései szerint a jelenlegi 5000 férőhely kétszeresére emelkedik a fővárosban a P+R parkolóhelyek száma. Jelenleg a városban összesen nagyjából 5000 P+R férőhely található, részben a dugózónán belül, nem is a legpraktikusabb - tehát a gyors átszállást biztosító - elhelyezéssel és nem is feltétlen ingyenesen. Legutóbb - néhány hete - Óbudán, a kaszásdűlői HÉV-állomás mellett nyílt egy 40 férőhelyes P+R parkoló, tavaly márciusban az Etele téren, áprilisban pedig a KÖKI-nél adtak át egy P+R parkolót.

A BKK honlapján található információk alapján azonban a legtöbb rövid távú fejlesztés a már meglévő P+R parkolók bővítését, leginkább a környezetükben található üres telkek leaszfaltozását tartalmazza. Így bővítenék a Hűvösvölgyi út mentén- vagy Cinkotán és Csepelen a hévállomás melletti-, az Örs vezér tér kőbányai oldalán meglévő, illetve a Pillangó utcánál kialakított parkolót. A már említett Etele téren viszont két több száz férőhelyes új parkolót is kialakítanak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Leginkább az M3-as és az M5-ös autópálya bevezető szakaszánál lenne szükség P+R parkolóra és átszállási lehetőségre - mondta Várady Tamás közlekedés-szervezési szakértő, a Közlekedés Kft. ügyvezető igazgatója.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?