11 °C Budapest

Mobilparkolás: kiderült, melyik szolgáltató a legdrágább

Pénzcentrum
2014. július 4. 13:00

A parkolási díjon felül minimum 50 forintba kerül a mobilparkolás. Egyelőre nem látszik, hogy verseny lenne a kényelmi díjakban.

Július elsejével indult a mobilparkolás új rendszere, amelyet most már egységesen a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. felügyel. A változás nemcsak a hívószámok változását jelentette. Az eddigi legnagyobb szolgáltató, az EME Zrt. például nem regisztrált az állami cégnél, így ők nem szolgáltathatnak.

Változtak a kényelmi díjak is. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. minden parkolási tranzakció után 40 forintot kér a szolgáltatóktól, ezért jellemzően efölött van a minimum kényelmi díj. Az egyik legolcsóbb maga az állami cég, ha valaki a Nemzeti Mobilfizetési Zrt-nél regisztrál, akkor mindössze 50 forintot kell a parkolási díjon felül fizetni. Szintén 50 forintot kér a Barion, illetve most a bevezető időszakban ingyen kínálja ezt a szolgáltatását, ugyanakkor a Barion rendszere egy mobil alkalmazáson keresztül történik. Az MParknál a parkolási zóna ingyenes hívószámának hívásával lehet elindítani a parkolást, kényelmi díjként pedig 40-40 forintot számítanak fel a parkolás elindításáért és leállításáért. Az Evopay 75 forintot számol fel az sms-ért és a vezetékes hívószám hívásával indítható parkolásért. A három mobilszolgáltatónál sem egységes a parkoláshoz kapcsolódó kényelmi díj. A Telekom 75 forint, a Telenor 99, a Vodafone 115 forintot számol fel. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója, Veres Mihály a rendszer indulása előtti sajtótájékoztatón azt mondta: épp a kényelmi díjakban lehet majd verseny.

"Fontos, hogy megtörjük a növekedést, 2010 óta elkezdett emelkedni a kényelmi díj 24-25 forintról indulva ma már 90-100 forintnál is járunk. A megtöréshez pont ez a verseny lesz jó, azt várom, hogy ha rövidtávon jelentősen nem is, de középtávon át tudjuk fordítani, hogy elkezdjenek csökkenni a díjak."

Érdemes tehát átböngészni, kinek mi éri meg jobban, a szolgáltatók ajánlatai a Nemzeti Mobilfizetési Zrt honlapján megtalálhatóak. Amit még tudni kell, hogy a három mobilszolgáltató utólag a mobilegyenlegben jeleníti meg a tranzakciók díjait, míg a többi szolgáltatónál és az állami cégnél jellemzően előre feltöltött összegből vásárolhatunk parkolást. Ami viszont nem változik, hogy csupán a parkolási díjat kell fizetni, ha az automatáknál készpénzzel fizet az autós.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem