Átalakítják a magyar autópályákat: a cél a biztonság

Pénzcentrum
2014. február 4. 14:02

A statisztikák szerint évente körülbelül 600 ember szenved halálos balesetet a teljes magyarországi úthálózaton. Ezért is kiemelt jelentőségűek azok a fejlesztések, amelyek az autópályán bekövetkező balesetek számának és súlyosságának csökkentését célozzák.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. lapunkat arról tájékoztatta: az Új Széchenyi Terv forrásaiból a hazai autópályákon olyan közlekedésbiztonsági fejlesztéseket valósít meg a legnagyobb baleseti gócpontoknál, amelyekkel megszüntethetőek azok a körülmények, amelyek korábban az ütközések kialakulásához vezettek.

A 2013 végén kezdődött kivitelezési munkálatok egy része már idén év elején befejeződött. A tavaly november-december hónapokban induló, európai uniós forrásból megvalósuló projektek keretében az M3-as, M5-ös és M7-es autópályák legveszélyeztetettebb szakaszain korszerű elválasztó falat építenek ki a szakemberek, a megvalósítás 2015 júniusára várható. Ennek köszönhetően csökkenhet annak az esélye, hogy a betonelemnek ütköző jármű áttolja azt a szemközti sávba, tovább súlyosbítva a baleseti helyzetet. A nemrégiben megvalósult üzemi átjárók korszerűsítésének köszönhetően a fentieken túl a baleseti helyszínek környékén - az egyszerűsödött, könnyebb megnyitásnak köszönhetően - csökkenhet a kialakult torlódás mértéke.

Időről időre problémát okoz a vadak autópályára jutása is és az ebből következő vadelütések. Ennek orvoslására elkészült az M3-as autópályán 140 kilométer hosszon a vadvédő kerítések magasítása, illetve sűrű szövésű háló földbe süllyesztése. A szakemberek emellett 40 darab új vadkiugró rámpát és 80 darab új vadkibúvó kaput is kialakítanak, amelyeken keresztül az állatok könnyebben visszatalálnak az autópályáról a saját környezetükbe.

Az autópályák egyes szakaszain csapadékos időben korábban vízmegállás vagy vízátfolyás alakulhatott ki, ami kellő vízelvezetés hiányában vízen csúszásos balesetekhez vezetett. Ezért az M3-as, M30-as, M6-os, M7-es és M70-es autópályák leginkább veszélyeztetett szakaszain, összesen 17 helyszínen, burkolatrovátkolást végeztek el a szakemberek, amelynek következtében a jövőben ezeken a szakaszokon csökkenhet a vízátfolyásból adódó megcsúszásos balesetek száma.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A balesetek megelőzésének fontos eleme az autópálya használók minél pontosabb tájékoztatása a várható időjárási helyzetről, esetleges balesetekről, torlódásokról. A közlekedésbiztonsági program keretében 29 darab változtatható jelzésképű táblát és 30 darab térfigyelő kamerát telepítenek a szakemberek az M1-es, M3-as, M43-as, M6-os, M7-es és M70-es autópályák legforgalmasabb szakaszaira.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 24. 20:58