Az Európai Unióban novemberben és az év eddigi részében is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest.
Idén márciusban összesen 5 085 új személygépkocsi került forgalomba, ami tavaly márciushoz képest 6 százalékos emelkedést jelent. Az idei év első három hónapjában a legsikeresebb autómárka a Ford volt, míg a modellek közül az Octavia volt a legnépszerűbb - derül ki a JATO Dynamics legfrissebb statisztikáiból.
6 százalékkal több autót helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban, ez összesen 5 085 darab új autót jelentett az év harmadik hónapjában Magyarországon. Az első három hónapban összesítve 10 százalékkal kevesebb autó került forgalomba, mint a tavalyi év azonos időszakában. Márciusban a legsikeresebb autómárka (személyautó és összes haszongépjármű) a Ford volt, 684 darab értékesített járművel. A 2013-as évben március hónappal bezárólag is a Ford került ki győztesen 1 653 darab gépjármű össz forgalomba-helyezéssel, mellyel a hazai piac 11 százalékát sikerült lefednie a márkának. Modell szinten a legtöbb Skoda Octavia-ból került értékesítésre márciusban (266 darab), az éves modell ranglistát is az Octavia vezeti 669 darabos eladással.
A jelenlegi piac jellegzetessége, hogy az új autó forgalomba-helyezések 73 százaléka céges, míg a magán eladások a piac 27 százalékát teszik csak ki. Tovább torzítja a jelenlegi piaci összképet az újra megnövekedett re-export jelenség, melynek pontos nagyságrendjét jelenleg nehéz meghatározni.
A közlemény kiemeli, a számok messze elmaradnak a válság előtti forgalomba helyezési mennyiségektől, valamint az üzletág sikeres működéséhez szükséges optimális darabszámoktól. Összehasonlítás végett a válság előtti 2008-es év márciusi eredménye a 2013-as év azonos időszakának 269 százaléka volt, tehát 16 129 darab személyautó és haszongépjármű talált gazdára. A cég véleménye szerint az előttünk álló 9 hónapban sem várható számottevő javulás, ennek hátterében az állhat, hogy a potenciális magánvásárlók azon része, akik a 2008-ig tartó hiteldömping során adósodtak el, még sokáig nem várhatók vissza a szalonokban. A mostani kereslet nagy részét kitevő céges-és flottavásárlások területén sem lehet forgalomnövekedésre számítani.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








