Kiderült a nagy zöld fordulat sötét titka: hiába a rengeteg napelem, ha ezen elbukhat az egész

A cikk szerint 2019 és 2024 között a megújulók aránya az EU áramtermelésében 34-ről 47 százalékra nőtt, miközben a fosszilis energia részaránya 39-ről 29 százalékra esett. 2024-ben a napenergia már megelőzte a szenet az uniós villamosenergia-termelésben. Ha 2019 óta nem épült volna új szél- és napenergia-kapacitás, az EU 2024-ig további 92 milliárd köbméter gázt és 55 millió tonna feketeszenet lett volna kénytelen importálni, mintegy 59 milliárd euró értékben.

A megújulók térnyerése 2025-ben is folytatódott. A kedvezőtlen víz- és szélenergia-termelés ellenére a nap- és szélenergia együttesen már több energiát termelt az EU-ban, mint a szén, az olaj és a gáz összesen. Az elemzés szerint a napenergia közben lefelé hat az európai áramárakra is.

A probléma elsősorban az energiafelhasználás szerkezetében rejlik. Miközben az EU villamosenergia-termelésének az atomenergiával együtt már több mint 70 százaléka alacsony kibocsátású forrásból származik, a villamos energia részesedése a teljes végső energiafelhasználásban évek óta 23 százalék körül stagnál. Ez azt jelenti, hogy a közlekedés, a fűtés és az ipar jelentős része továbbra is közvetlenül fosszilis energiahordozókat használ.

A Másfélfok szerint ezért az európai energiafüggőség csökkentésének kulcsa az elektrifikáció lehet. Az idén júliusban bemutatott európai elektrifikációs terv 2040-re 23-ról 46 százalékra emelné a villamos energia részesedését a végső energiafelhasználásban. A szerző szerint ez a közlekedésben, a fűtésben és az iparban is jelentős fosszilisenergia-megtakarítást eredményezhetne.

Az elemzés arra is felhívja a figyelmet, hogy az energiafüggőség nem szűnik meg teljesen, inkább átalakul. Európa a fosszilis energiahordozók helyett egyre inkább a napelemek, akkumulátorok és más energiatechnológiák importjára szorulhat. A különbség ugyanakkor jelentős: egy napelemet vagy akkumulátort egyszer kell megvásárolni, míg a gázt és az olajat folyamatosan importálni kell, ráadásul az utóbbiak ára és ellátása geopolitikai kockázatoknak is ki van téve.

A szerző szerint Európának ezért az energiatechnológiák gyártásában is erősítenie kellene a saját kapacitásait. Különösen fontos lehet az akkumulátorok, a hőszivattyúk és az elektromos hálózathoz szükséges berendezések európai gyártása. A cél ugyanakkor nem feltétlenül a teljes importfüggőség megszüntetése, hanem egy kevésbé költséges és kevésbé kiszolgáltatott függőségi struktúra kialakítása.

Az elemzés egyik fontos állítása, hogy az elektrifikáció nem feltétlenül növeli az energiaigényt olyan mértékben, ahogy azt a hagyományos energiafogyasztási adatok alapján gondolnánk. Egy elektromos autó vagy egy hőszivattyú ugyanis hatékonyabban használja fel az energiát, mint fosszilis alternatívája. A szerző szerint ezért a megújulók terjedése és az elektrifikáció együtt valódi szerkezeti energiaátmenetet jelenthet, amely egyszerre csökkentheti Európa fosszilisenergia-importját, kibocsátását és hosszabb távon az energiaárakat is.