Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze.
Szerdán átmenetileg mérséklődik a hőség, ugyanakkor továbbra is nyárias időre számíthatunk. Az ország nagy részén egyre szakadozottabbá válik a felhőzet, napközben többnyire gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég. A reggeli záporos csapadéktömbök fokozatosan elgyengülnek és megszűnnek, később már csak kevés helyen lehet csapadék.
A hajnali órákban 15 és 21 fok között alakul a hőmérséklet, a derült, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken ennél kissé hűvösebb is lehet. Délután 27 és 32 fok közötti maximumokra számíthatunk. Budapesten a HungaroMet előrejelzése 21 fok körüli hajnali minimumot és 32 fokos délutáni csúcshőmérsékletet jelez.
Az északkeleti, északi szél többfelé megélénkül, elsősorban a Tiszántúlon és Borsodban lehetnek erősebb széllökések. A csapadék esélye a reggeli órák után jelentősen csökken, így a nap nagy részében száraz idő valószínű.
A szerdai enyhülés azonban csak átmeneti lesz. Csütörtökön már ismét melegebb idő várható, 29 és 34 fok közötti maximumokkal. Pénteken tovább erősödik a felmelegedés, ekkor az ország több pontján 32 és 38 fok közötti hőmérsékletre lehet számítani.
A HungaroMet budapesti előrejelzése szintén azt mutatja, hogy a szerdai 32 fok után csütörtökön 34, pénteken pedig már 37 fok körül alakulhat a legmagasabb hőmérséklet.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







