-3 °C Budapest
Pákozd, 2026. július 8.A Velencei-tó kiszáradt medre Pákozd közelében 2026. július 8-án.

Katasztrofális a helyzet a Velencei-tónál, de a Balatonnál is érik a tragédia: nem csak a vízszint a gond

MTI
2026. augusztus 3. 08:30 5 perc

Mintegy 20 százalékkal esett a dél-balatoni vendéglátók forgalma tavalyhoz képest, a hétvégék hasonlóan erősek, de hétközben szinte nincs forgalom - jelezte a KISOSZ dél-balatoni csoportjának elnöke vasárnap az MTI-nek, míg a megkérdezett Velencei-tavi vendéglátósok mindegyike arra panaszkodott, hogy a tó állapota miatt az idei esztendő forgalma katasztrofális.

Makkos Péter, a Kiskereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Érdekképviselete (KISOSZ) dél-balatoni csoportjának elnöke szerint tudomásul kellene venni, hogy "a vizet és napsütést nem lehet aranyárban adni", értve ezalatt egy-egy nyaralás családi költségeit parklódíjakkal, strandbelépőkkel, mosdóárakkal. A visszaeső forgalom, a magas költségek és a munkaerőgondok miatt válságba került sok tóparti vendéglátós, akadtak, akik feladták, illetve már csak hétvégékre nyitnak ki - mutatott rá.

Az érdekképviseleti vezető úgy látja, hogy a diákmunkaprogram túl későn indult be, túl bürokratikus, így kevesebb segítséget jelent a balatoni szolgáltatóknak. Megemlítette, hogy a nagy üzletláncok boltjai hétvégente tele vannak, az "önellátó turizmus" a jellemző, hűtőtáskából étkeznek a strandoló családok.

A KISOSZ területi elnöke beszélt arról is, hogy átalakultak a szokások a klímaváltozás miatt. Sokan már csak délután fürdőznek a forróságban, így át kellene állni a mediterrán nyitvatartási rendre, délután bezárni, estére, éjszakára kinyitni.

Makkos Péter szerint az ingatlanfejlesztőknek busás hasznot hoztak az új apartmanházak, lakóparkok, miközben egyre több helyen okoz gondot a közüzemi fejlesztések elmaradása. Pozitív változást a kerékpárosturizmus "szárnyalásában" lát, örvendetesnek nevezve az azt kiszolgáló szolgáltatók helyzetét.

Az MTI tudósítójának beszámolója szerint a Balaton partján érzékelhető, hogy a tartós hőhullámokra reagáltak a strandfenntartók. A harmadfokú hőségriadó idejére Csopak fizetős strandján a helyi lakosoknak ingyenesé tették a fürdőzést 17 órától. Keszthelyen az egyik strandnál vízminőségi problémák léptek fel, ezért a helyi önkormányzat kedvezményes belépőjegyeket biztosít a Libás Strandon.

Balatongyörökön bevezették az élményjegyet a "csak egy csobbanásra" érkezőknek. A Balaton körül sok az ingyenes fürdőhely és a fizetős strandok is délutáni kedvezményt adnak, illetve zömmel nyitva maradnak és ingyenessé válnak az esti óráktól.

Összességében az alacsony vízállás a továbbra is jó vízminőség mellett nem csökkenti a tó vonzerejét vagy fürdőzési lehetőségeit.

Ezzel szemben a Velencei-tónál ezen a hétvégén utószezoni hangulat uralkodott: üres strandok és partszakaszok, bezárt büfék, akár egy késő őszi vasárnapon. Egyetlen hatalmas különbséggel, a hőmérő több mint 35 fokot mutatott árnyékban, a tó vízfelülete helyenként több tíz méterre visszahúzódott a parttól, igaz, ahol nem, ott sem volt sok fürdőző a vízben.

A nagy hőségben érthetően kevesen használták az egyébként egész évben nagy népszerűségnek örvendő velencei-tavi kerékpárutat, akik mégis kerékpároztak, azt láthatták, ahogy Dinnyés térségében a sűrű nádasban egy munkagép dolgozott.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ahogy Gajdos László élő környezetért felelős miniszter szombaton bejelentette, megkezdődtek a Velencei-tó vízterei közötti kapcsolat fenntartását szolgáló élőhelyvédelmi beavatkozások, jelenleg a Névtelen-tisztás és a Kis Mihály-tisztás közötti átjárót mélyítik. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Országos Horgász Szövetség javaslatait figyelembe véve összesen tíz helyszínen mélyítik az összekötő csatornákat és átjárókat, eltávolítják a felhalmozódott lágy iszapot, valamint helyreállítják a természetes élőhelyek közötti vízkapcsolatokat.

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal július 23-tól fürdőzési tilalmat rendelt el öt velencei-tavi strandon bakteriális szennyezettség miatt, két helyszínen azonban csütörtökön feloldották a tilalmat, ennek ellenére sem az Agárdi Park Strand Kempingen, sem a Tini Strandon nem voltak sokkal többen, mint a Velence Északi Strandon, a Velence Korzó és Szabadstrandon vagy a Velence Resort & Spa Strandon, ahol még életben van a tilalom. Pedig a Park Strandon újranyitási kedvezménnyel várták a vendégeket: a belépőjegyek 50 százalékos kedvezménnyel voltak megvásárolhatók, 14 éves kor alatt a belépés ingyenes volt.

A jelenleg szabad partszakaszként üzemelő Napsugár Strandon a fürdőzés továbbra sem megengedett, ennek megfelelően egyetlen ember tartózkodott a parton, aki helyi lakosként rendszeresen lejár a tóra. Mint elmondta, ezúttal is inkább csak szemrevételezni érkezett, bár elmondása szerint térdig bemerészkedett a vízbe, igaz, ehhez most jóval többet kellett gyalogolnia, mint korábban. Elmondása szerint a víz kellemesen hűsít és nagy tömegű halpusztulást sem tapasztalt idén, amit furcsának nevezett, mert a korábbi években ennél jóval magasabb vízállás mellett is rendre előfordult ilyesmi.

A tavat övező nagy csendet csak a Strandkézilabda-központban rendezett bajnokság döntőjéről érkező zaj törte meg, egyedül itt volt tapasztalható a zsúfolt nyári hétvégéket idéző tömeg.

A TóParty Strand és Kemping egységesen 500 forintos közüzem-használati díjért látogatható, azonban ez sem igazán hozta meg a strandolók kedvét: a vízben alig volt ember, pedig a part környéki utcákban parkoló autók alapján a nyaralótulajdonosok jelentős része helyben töltötte a hétvégét.

A büfék többsége zárva tart, amelyek fogadnak vendégeket, azoknál sem álltak sorok. A vendéglátósok mindegyike arra panaszkodott, hogy a tó állapota miatt az idei esztendő forgalma katasztrofális, jellemzően csak a lelkesedésük és optimizmusuk az, ami miatt még nyitva tartanak.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27