A BUX-ot a Mol húzta le, a vállalat tiszaújvárosi telephelyén pénteken reggel történt robbanás után jelentősebben esett a részvény árfolyama.
Donald Trump rendkívüli döntése: brutális mennyiségű olajat szabadít fel az USA a stratégiai tartalékból
Az Egyesült Államok 53 millió hordó kőolajat szabadított föl stratégiai tartalékából (SPR) hétfőn az energiacégek számára az olajárak stabilizálására irányuló globális erőfeszítések részeként - közölte az amerikai energiaügyi minisztérium.
A döntés része az Egyesült Államok azon ígéretének, hogy 172 millió hordó olajat juttat a piacra. Ez a márciusban bejelentett kötelezettségvállalás a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) több mint 30 országot érintő kezdeményezésének része és az a célja, hogy összesen körülbelül 400 millió hordónyi kőolajjal növeljék a kínálatot.
Az energiaügyi minisztérium szerint az amerikai kormányzati tartalékokból már körülbelül 35 millió hordó olajat szabadítottak föl eddig.
Amerikai számítások szerint a globális olajfogyasztás napi mintegy 103 millió hordó volt tavaly.
Az Egyesült Államok stratégiai kőolajtartaléka a világ legnagyobb vészhelyzeti nyersolajtartaléka. A szövetségi kormány 1975-ben hozta létre, hogy megvédje az Egyesült Államok gazdaságát az olajellátásban bekövetkező nagyobb zavaroktól.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








