Több ezer milliárd forintnyi uniós pénz válhat elérhetővé, de a GKI szerint a gazdasági növekedésre gyakorolt hatás korlátozott lehet.
Felfoghatatlan összeget égetett el az Egyesült Államok alig két hónap alatt: itt vannak a háború hivatalos számai
Már 25 milliárd dollárnál tart az iráni háború költsége az Egyesült Államok számára. A Pentagon először közölt hivatalos becslést a két hónapja zajló műveletekről. Az összeg nagysága jól mutatja a konfliktus intenzitását. Közben a háttérben még ennél is jóval nagyobb kiadásokról folyik vita, szemlézte a 444.
Mintegy 25 milliárd dollárba került eddig az Egyesült Államoknak az iráni háború – erről számolt be egy magas rangú védelmi minisztériumi tisztviselő egy kongresszusi meghallgatáson. Ez az első alkalom, hogy a Pentagon hivatalos becslést adott a két hónapja tartó hadművelet költségeiről.
Az összeget a megbízott pentagoni főkönyvelő, Jules Hurst ismertette, aki elmondta: a kiadások jelentős részét a lőszerfelhasználás teszi ki, de komoly összegeket emésztenek fel a műveleti költségek, a karbantartás, valamint az eszközök pótlása is. A meghallgatáson Pete Hegseth hadügyminiszter és Dan Caine vezérkari főnök is jelen volt.
A 25 milliárd dolláros összeg nagyságát jól érzékelteti, hogy megegyezik a NASA idei teljes költségvetésével. Ugyanakkor független becslések ennél jóval magasabb kiadásokról szólnak, figyelembe véve a légi és tengeri műveletek intenzitását, valamint a korszerű légvédelmi rendszerek fenntartásának költségeit.
Hurst korábban, még márciusban arról beszélt, hogy a háború első hete önmagában körülbelül 11 milliárd dollárba került. A mostani adat így azt mutatja, hogy a költségek továbbra is gyors ütemben növekednek.
A pénzügyi kérdések különösen aktuálisak, mivel a kormányzat akár 200 milliárd dolláros kiegészítő költségvetési forrásról is tárgyal a konfliktus finanszírozása és a fegyverkészletek feltöltése érdekében. A Pentagon várhatóan hamarosan hivatalosan is benyújtja erre vonatkozó kérelmét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kongresszusi meghallgatás ugyan eredetileg a 2027-es költségvetési tervezetről szólt, a vita gyorsan az iráni helyzetre terelődött. Több demokrata képviselő megkérdőjelezte, hogy a katonai műveletek hoztak-e kézzelfogható stratégiai eredményeket. Kritikáik szerint Irán nukleáris programja továbbra is változatlan, és az ország megőrizte katonai képességeit, beleértve a ballisztikus rakétaprogramot és a Hormuzi-szoros ellenőrzésének lehetőségét.
Pete Hegseth hadügyminiszter ugyanakkor visszautasította ezeket a bírálatokat, és élesen kritizálta az ellenzéki politikusok retorikáját, amely szerinte aláássa a hadműveletek támogatását.
Putyin újra eláraszthatja a világot dízellel: Trump megállapodása után nagy bejelentést tett Moszkva
Oroszország az év végére ismét havi 3–3,5 millió tonnára növelheti dízelexportját, ami már a válság előtti szintet jelentené.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







