Irán újfajta taktikát bevetve fokozta a hajók elleni támadásokat a Hormuzi-szorosban.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerint Irán a rakétakészletének felét már felélte az amerikai-izraeli katonai műveletek kezdete óta. Emellett a perzsa állam elvesztette hadiipari kapacitását és haditengerészetét. Az Egyesült Államok úgy véli, hogy az ország új legfőbb vezetője, a nyilvánosság előtt március óta nem mutatkozó Modzstaba Hámenei továbbra is életben van.
A politikus a Fox News hírtelevíziónak adott interjújában fejtette ki, hogy a konfliktus során a perzsa állam katonailag jelentősen meggyengült. A fegyverarzenál megfeleződése mellett Teherán jelenleg már érdemi fegyvergyártásra és haditengerészeti műveletekre sem képes.
Rubio kitért az iráni vezetés körüli bizonytalanságokra is. Az Irán elleni háború első napján végrehajtott bombázások során életét vesztette Ali Hámenei ajatollah, az ország akkori legfőbb vezetője. Utódjául röviddel ezután a fiát, Modzstaba Hámeneit választották meg. Ő azonban március eleje óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt.
Eltűnése miatt folyamatosak a találgatások az egészségi állapotáról. A külügyminiszter ugyanakkor megerősítette: Washingtonnak nincs bizonyítéka arra, hogy az új vezető ne lenne életben.
A diplomáciai viszonyok kapcsán Marco Rubio az interjúban egyértelművé tette azt is, hogy soha nem állt kapcsolatban Abbász Arágcsi iráni külügyminiszterrel.
Putyin újra eláraszthatja a világot dízellel: Trump megállapodása után nagy bejelentést tett Moszkva
Oroszország az év végére ismét havi 3–3,5 millió tonnára növelheti dízelexportját, ami már a válság előtti szintet jelentené.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







