A világhírű sakknagymester a saját közösségi oldalán tudatta döntését, amely szerint a felkérést nagy megtiszteltetésnek tekinti, ugyanakkor nem kíván közjogi tisztséget vállalni.
Megtörte a csendet Donald Trump: heteken belül véget vethet a pusztító háborúnak az Egyesült Államok
Donald Trump szerint az Egyesült Államok néhány héten belül lezárhatja az Irán elleni háborút. Az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy a konfliktus akár két-három héten belül véget érhet, mivel Washington már közel áll a kitűzött katonai célok eléréséhez.
A Reuters beszámolója szerint Trump azt állítja, hogy Irán már nem jelent valódi nukleáris fenyegetést, ezért nincs feltétlenül szükség diplomáciai megállapodásra a háború lezárásához. Az amerikai stratégia lényege az, hogy olyan mértékben gyengítsék az iráni képességeket, hogy az ország ne tudjon atomfegyverhez jutni, ezt követően pedig az Egyesült Államok kivonulna a konfliktusból.
A konfliktus közben súlyos gazdasági következményekkel jár. Irán gyakorlatilag lezárta a Hormuzi-szorost, amelyen keresztül a világ olajkereskedelmének jelentős része halad. Ez komoly fennakadásokat okoz az energiaellátásban, és különösen Európában várható üzemanyaghiányhoz vezethet.
A háború nemcsak gazdasági, hanem katonai szempontból is eszkalálódott. Irán és szövetségesei több országban hajtottak végre drón- és rakétatámadásokat, miközben az Egyesült Államok és Izrael folyamatos csapásokat mér iráni célpontokra. A harcok több ezer halálos áldozatot követeltek a térségben.
Trump közben bírálta a NATO-tagállamokat is, mert szerinte nem nyújtanak elég támogatást az amerikai műveletekhez. Ez tovább növeli a feszültséget az Egyesült Államok és európai szövetségesei között.
A Reuters szerint egyelőre nem világos, hogy a konfliktus valóban ilyen gyorsan lezárható-e. Bár az amerikai vezetés optimista, a helyzet továbbra is instabil, és a térség biztonsági és gazdasági kockázatai magasak maradnak.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Frissítés:
Hamisnak és megalapozatlannak nevezte szerdán Eszmail Bagai iráni külügyi szóvivő az amerikai elnök azon bejelentését, amely szerint Teherán tűzszünetet kért volna.
Donald Trump amerikai elnök nem sokkal korábban jelentette be, hogy Irán tűzszünetet kért, hozzátéve, hogy Washington a kérést a Hormuzi-szoros szabaddá tételétől teszi függővé. Az iráni Forradalmi Gárda elithadsereg azonban az elnök bejelentése után nem sokkal az állami televízióhoz eljuttatott közleményében azt közölte: teljesen az ellenőrzése alatt tartja a szorost, és az nem fog megnyílni Irán ellenségei számára, az amerikai elnök nevetséges próbálkozása ellenére sem".







