Egy nemzetközi kutatócsoport új megvilágításba helyezte az önironikus humort.
Kőkemény bejelentést tett Donald Trump: teljesen lefejezték a rettegett államot, jöhet a katonai csapás?
Donald Trump szerint Iránban gyakorlatilag már megtörtént a rezsimváltás, mivel az ország korábbi vezetését teljesen felszámolták. Az amerikai elnök bízik abban, hogy sikerül megállapodást kötniük Teheránnal, de a katonai fellépés lehetőségét továbbra sem zárja ki.
Donald Trump vasárnap, az Air Force One elnöki különgép fedélzetén nyilatkozott az újságíróknak. Meglátása szerint a korábbi iráni hatalmi struktúra lényegében megsemmisült. Úgy fogalmazott, hogy az első- és másodvonalbeli vezetők halála után jelenleg egy számukra teljesen ismeretlen csoport irányítja az országot. Velük korábban még senki sem találkozott. Szerinte ez az állapot egyértelműen felér egy rezsimváltással, amelynél jobb eredményt el sem lehetett volna érni - tudósított a BBC.
A jövőbeli diplomáciai lépésekkel kapcsolatban az elnök elmondta: szinte biztos benne, hogy az Egyesült Államok megállapodást köt Iránnal. Ugyanakkor fenntartásainak is hangot adott. Kiemelte, hogy a teheráni vezetéssel kapcsolatban sosem lehet biztosra menni. Kiszámíthatatlan ugyanis, hogy mikor hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni, és mikor válik szükségessé egy esetleges katonai csapásmérés.
Tényleg csatlakozhat az világ egyik leggazdagabb országa az EU-hoz? Donald Trumpon is múlhat a dolog
Az Európai Unió szempontjából Izland csatlakozása komoly sikertörténetet jelentene a Brexit után.
Súlyos kijelentést tett a volt ukrán miniszter: szerinte már csak néhány hónapja maradt az országnak
Többévnyi halasztás után 2026 nyarán ismét a figyelem középpontjába került az ukrán elnökválasztás kérdése,
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







