Oroszország magas fizetéssel, egyszeri juttatásokkal és állampolgárság ígéretével toboroz jemeni harcosokat az ukrajnai háborúba.
Az Európai Unió 26 tagállama közös nyilatkozatban foglalt állást a venezuelai helyzetről, amelyből Magyarország egyedüliként kimaradt. A dokumentum a nemzetközi jog tiszteletben tartására és a venezuelai nép akaratának figyelembevételére szólít fel.
Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nyilatkozatot adott ki az Egyesült Államok venezuelai szerepvállalásával kapcsolatban. A közleményt az EU 27 tagállamából 26 támogatta, egyedül Magyarország nem csatlakozott a közös állásponthoz - közölte a Telex.
A nyilatkozatban az EU minden érintett felet nyugalomra és visszafogottságra int az eszkaláció elkerülése érdekében, hangsúlyozva a békés megoldás szükségességét. A dokumentum emlékeztet arra, hogy a nemzetközi jogot és az ENSZ alapokmányának előírásait minden félnek tiszteletben kell tartania.
Az EU megerősítette korábbi álláspontját, miszerint nem ismeri el Nicolás Madurót Venezuela legitim, demokratikusan megválasztott elnökeként. A közlemény hangsúlyozza, hogy a venezuelai népnek joga van saját sorsáról dönteni, és egy békés átmenet révén kell eljutnia a demokratikus berendezkedéshez.
A nyilatkozat kitér arra is, hogy bár fontos a bűnözés és a kábítószer-kereskedelem elleni nemzetközi fellépés, ezeket a célokat a nemzetközi jog, valamint az országok területi integritásának és szuverenitásának tiszteletben tartásával kell megvalósítani. Az EU szerint "elengedhetetlen, hogy minden szereplő teljes mértékben tiszteletben tartsa az emberi jogokat és a nemzetközi jogot".
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A 26 tagállam álláspontja szerint a jelenlegi válság megoldásának és a demokrácia helyreállításának egyetlen módja a venezuelai nép akaratának tiszteletben tartása. Emellett szorgalmazzák a Venezuelában fogva tartott politikai foglyok feltétel nélküli szabadon bocsátását.
Donald Trump korábban kijelentette, hogy tervei szerint Venezuelát egy ideig az Egyesült Államok fogja irányítani. A Külgazdasági és Külügyminisztériumot megkeresték azzal kapcsolatban, hogy Magyarország miért nem csatlakozott a közös nyilatkozathoz, válaszuk esetén erről további tájékoztatást adnak.
Trump kudarca után Putyin veszi be a keleti nagyhatalmat: óriási áttörést hozhat az orosz elnök útja
Az út mindössze néhány nappal azután zajlik, hogy Donald Trump amerikai elnök befejezte saját pekingi államlátogatását
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








