Az új olajvezeték a magyar határ közelében fekvő Horgostól indul. Észak-déli irányban szeli át a Vajdaságot, és egészen az újvidéki terminálig tart.
Szakértők szerint a venezuelai válság nem befolyásolja érdemben a magyar energiapiacot, annak ellenére, hogy Orbán Viktor egyeztetéseket folytatott az energiaszektor szereplőivel a lehetséges árhatások kivédéséről.
Orbán Viktor miniszterelnök szombat este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy egyeztetett a magyar energiaszektor kulcsszereplőivel a venezuelai válság esetleges árfelhajtó hatásainak kivédéséről. A bejelentés nem sokkal Donald Trump sajtótájékoztatója után történt, amelyen az amerikai elnök kijelentette, hogy az USA olajvállalatai visszatérnek Venezuelába, és segítenek az ország jelentős kőolaj-tartalékainak kitermelésében
Holoda Attila energetikai szakértő az ATV-nek elmondta, hogy bár Venezueláé a világ legnagyobb nyilvántartott kőolajkészlete, mintegy 300 milliárd hordóval, a globális exportból mindössze 1 százalékkal részesedik. "Azaz nem befolyásolja döntően az árat, a brenti árat meg különösen nem, mert a venezuelai olaj alapvetően egy nagyon nehéz nyersolajnak számít, magas az aszfaltén tartalma, azaz elsősorban bitumen gyártásra alkalmas. Jelenleg egyébként Venezuela alapvetően Kína irányába exportál olajat, de ennek a mennyisége nem éri el az egymillió hordót naponta, azaz elég elenyészőnek tűnik, körülbelül 1%-a a teljes világexportnak."
Balogh József szakértő szerint a venezuelai események hatása az európai olajipar szempontjából marginális, Magyarországra nézve pedig gyakorlatilag elhanyagolható. "Magyarországra az olaj legnagyobb része még mindig a Barátság vezetéken érkezik. A többit nemzetközi piaccal importálják. Ebben az importban Venezuela szerintem nincs benne. Rákerestem a Magyarországra beszállító külföldi országok listájára, azon sincs rajta."
A szakértők szerint a valódi kérdés inkább az, hogy a venezuelai helyzet alakulása milyen hatással lesz a nemzetközi piacokra, különösen Kínára, amely a dél-amerikai ország olajexportjának legnagyobb felvevője.
Trump kudarca után Putyin veszi be a keleti nagyhatalmat: óriási áttörést hozhat az orosz elnök útja
Az út mindössze néhány nappal azután zajlik, hogy Donald Trump amerikai elnök befejezte saját pekingi államlátogatását
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








