A lépést még Trump szövetségesei közül is többen bírálják.
Végre közel a béke? Megszólalt az amerikai külügyminiszter, így állnak most a béketerv előkészületei
Marco Rubio amerikai külügyminiszter jelentős előrelépésről számolt be az ukrán delegációval folytatott genfi béketárgyalások után, ahol a 28 pontos béketerv vitatott kérdéseit tekintették át - írta a BBC.
Az amerikai külügyminiszter vasárnap este részleteket osztott meg a sajtóval az ukrán delegációval folytatott genfi tárgyalásokról, amelyet az eddigi legeredményesebb egyeztetésnek nevezett.
A BBC beszámolója szerint Rubio kiemelte, hogy bár a tárgyalások már hetek óta zajlanak, az elmúlt négy napban jelentősen felgyorsultak az események. "Nagyon jó napot zártunk ma, és tárgyalópartnereinkkel óriási előrelépést tettünk az ukrajnai háború befejezése felé" – fogalmazott a diplomata.
A külügyminiszter elmondta, hogy a napi egyeztetés fő célja a 28 pontos béketerv áttekintése és a még nyitott kérdések azonosítása volt. Ezt a célkitűzést sikerült teljesíteniük, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a végső döntés az országok vezetőinek kezében lesz, addig pedig folytatniuk kell a munkát.
A sajtó képviselőinek azon kérdésére, hogy melyek a még vitatott pontok, Rubio nem kívánt részletekbe bocsátkozni, mondván, túlságosan érzékeny pillanatban vannak a tárgyalások. "Néhány vitatott pont a szemantikán alapul, mások magasabb szintű döntéseket és konzultációt igényelnek. Megint másoknál pedig egyszerűen több időre van szükség a kidolgozáshoz" – mondta.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A külügyminiszter kitért Donald Trump közelmúltbeli bejegyzésére is, amelyben az amerikai elnök hálátlansággal vádolta az ukránokat a béketeremtési folyamat során tanúsított magatartásuk miatt. Azóta mind Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, mind Andrij Jermak, az elnök jobbkeze külön köszönetet mondott Trumpnak. Rubio közölte, hogy beszélt az amerikai elnökkel, aki jelenleg "meglehetősen elégedett" a folyamatok állásával.
Végezetül a külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a háború lezárásának kulcsa olyan feltételek megteremtése, amelyek mellett Ukrajna biztonságban érezheti magát. Rubio szerint ebben a kérdésben is sikerült előrelépést elérni a mai tárgyaláson.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








