Üzletember ellenőrzi a tőzsdei adatokat.

Jó napot zárt a BUX: itt vannak a fontosabb számok

2026. február 10. 20:18

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 474,09 pontos, 0,37 százalékos emelkedéssel 130 328,22 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 15,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a nemzetközi hangulat mozgatta a kereskedést, kibocsátói hírek nem befolyásolták az árfolyamokat.

A befektetők világszerte az amerikai kamatcsökkentésben bíznak, a vállalati gyorsjelentések szintén kedveznek a részvénypiacoknak. Európában ugyanakkor ezzel együtt is vegyes a tőzsdei összkép, így a BÉT sem rugaszkodhatott el jelentősen a nyitáshoz képest - tette hozzá Aradványi Péter.

  • A Mol 6 forinttal, 0,15 százalékkal 3870 forintra csökkent 2,0 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 0,74 százalékkal 40 710 forintra erősödött, forgalmuk 9,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,1 százalékkal 1984 forintra esett, forgalma 699,2 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,26 százalékkal 11 700 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 10 257,63 ponton zárt kedden, ez 22,78 pontos, 0,22 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 17. 19:20