Washingtonban a béketárgyalások előkészítéséről egyeztetett az amerikai elnök és az orosz különmegbízott, miközben Moszkva fokozta az ukrán energetikai hálózat elleni támadásokat.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok 28 pontos béketerve alapul szolgálhat az ukrajnai háború rendezéséhez, bár hangsúlyozta, hogy a részleteket nem egyeztették Oroszországgal - írja a Sky News.
Az orosz államfő a Biztonsági Tanács ülésén számolt be arról, hogy Moszkva megkapta az amerikai béketervet. Putyin szerint a dokumentum megfelelő kiindulópont lehet a konfliktus lezárásához, de kiemelte, hogy annak részleteit nem vitatták meg az orosz féllel.
Az orosz elnök elmondta, hogy a Donald Trump által javasolt béketervet már az augusztusi alaszkai találkozójuk előtt megvitatták, és Oroszország az anchorage-i megbeszélésen jelezte egyetértését az amerikai javaslatokkal kapcsolatban.
Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország készen áll a béketárgyalásokra, ugyanakkor elégedett a "különleges katonai művelet" jelenlegi alakulásával is.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban szintén azt állította, hogy az Egyesült Államok nem egyeztetett érdemben Oroszországgal a 28 pontos tervről.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezek a nyilatkozatok ellentmondanak több nyugati médium, köztük a brit Telegraph értesüléseinek, amelyek szerint a tervezetet egy múlt havi miami egyeztetésen készítette el Steve Witkoff, Trump különmegbízottja és Kirill Dmitrijev orosz elnöki tanácsadó.
Címlapfotó: Alekszej Babuskin, MTI/MTVA
Súlyos orosz légitámadás érte az ukrán energetikai infrastruktúrát: mi lesz itt a béketárgyalásokon?
Oroszország nagyszabású légitámadást indított Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen, több száz drónt és rakétát bevetve. A támadások több régióban áramkimaradásokat okoztak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







