Tóth Gabi egy képernyőfotóval mutatta meg, mekkora összeg érkezett a számlájára jogdíjként.
Korda György először 1958-ban lépett színpadra, és azóta megszakítás nélkül, immár 68 éve énekel. A legendás táncdalénekest a Best kérdezte arról, mit szeretne, hogyan emlékezzen rá a közönség, ha egyszer majd legördül a függöny.
„Hatvannyolcadik éve énekelek. Ilyenkor már a szocializmusból visszamaradt ötéves terv egy kicsit nagyképű lenne. De ha a Jóisten egészséget ad, és Klárika is támogat, akkor még két évig biztos szeretnék színpadon maradni. A könnyűzenében ugyanis 70 évig még soha senki nem énekelt folyamatosan – de még 65 évig sem” – mondta a 86 éves énekes a Best magazinnak.
A magazin utánanézett a kijelentésnek, és valóban: sem Magyarországon, sem a nemzetközi színtéren nincs olyan neves férfi énekes, aki hét évtizeden át, megszakítás nélkül aktívan koncertezett volna. Ezzel Korda György akár a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülhetne.
„Ha a Jóisten is úgy akarja, és megérem, a kerek évfordulón jelentkezem is náluk” – tette hozzá az énekes.
Balázs Klári, felesége és állandó színpadi partnere is optimistán nyilatkozott: „Bízom benne, hogy ez a két esztendő sikerülni fog. Mindent megteszek azért, hogy úgy emlékezzenek ránk, mint egy párosra, akik szerették a közönséget.”
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA
Váratlan fordulat a jegybankmilliárdok ügyében: megszólalt Matolcsy György, és áll a vizsgálatok elé
Videóüzenetben reagált az MNB-alapítványok vagyonát érintő ügyekre Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







