A héten négy megye huszonhét településén végeznek kémiai szúnyoggyérítést, két területen pedig folytatódik a biológiai lárvagyérítés.
Donald Trump cáfolta, hogy pénzügyi mentőövet ígért volna Orbán Viktornak, ellentmondva a magyar miniszterelnök korábbi állításainak - írja a Politico.
Az amerikai elnök a POLITICO-nak adott interjújában kijelentette: "Nem, nem ígértem neki, de ő biztosan kérte." Trump ezzel reagált arra, hogy Orbán Viktor washingtoni látogatása után pénzügyi védőpajzsról beszélt, amelyben állítása szerint megállapodtak.
Amikor arról kérdezték, hogy Budapest végül kaphat-e mentőcsomagot, Trump kitért a válasz elől, és dicsérte Orbánt a bevándorlás visszaszorításáért: "Senkit sem enged be az országába."
Orbán a múlt havi fehér házi látogatása után a magyar médiának azt nyilatkozta:
Megállapodtam az elnökkel, és kezet fogtunk arra, hogy ha Magyarország pénzügyi nehézségekbe ütközne, használhatnánk az egyik nemzetközileg ismert, átlátható és látható eszközt
Majd hozzátette, hogy a lehetőségek között szerepel a devizacsere-vonal vagy a rugalmas hitelkeret.
A kijelentés kérdéseket vetett fel Magyarországon. Magyar Péter, az ellenzék vezetője azt kérdezte: "Miért tárgyalt Orbán titokban egy hatalmas mentőcsomagról?"
Trump nemrég jóváhagyott egy mentőcsomagot Javier Milei argentin elnök számára, amely közvetlen amerikai peso-vásárlásokat és 20 milliárd dolláros devizacsere-megállapodást tartalmazott. Az amerikai elnök szerint ez a beavatkozás sok pénzt hozott az Egyesült Államoknak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Trump-adminisztráció nemrég közzétett Nemzetbiztonsági Stratégiája jelezte, hogy Washington megpróbálja erősíteni a jobboldali pártokat, hogy "segítsen Európának korrigálni jelenlegi pályáját". Amikor arról kérdezték, mennyire tervez beavatkozni az európai politikába, Trump azt válaszolta: "Az Egyesült Államokat akarom vezetni, nem Európát."
Trump és Orbán baráti kapcsolata egy évtizedre nyúlik vissza. A magyar miniszterelnök az elsők között támogatta Trump 2016-os elnöki kampányát, Trump pedig többször is meghívta Orbánt a Fehér Házba. Az amerikai elnök Orbán mellett állt az orosz olajvásárlás kérdésében is, és egy évre mentesítette Magyarországot az orosz energiára vonatkozó amerikai szankciók alól.
Címlapfotó:Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos, MTI/MTVA
Boldogság 2025
Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk arról, hogyan változott a magyarok boldogságszintje 2025-ben, szükségünk van a Te véleményedre is. Töltsd ki rövid, anonim kérdőívünket, és segíts abban, hogy közösen megértsük, milyen tényezők formálják a mindennapi elégedettségünket. Az eredményeket hamarosan részletes elemzésben mutatjuk be!
Tényleg csatlakozhat az világ egyik leggazdagabb országa az EU-hoz? Donald Trumpon is múlhat a dolog
Az Európai Unió szempontjából Izland csatlakozása komoly sikertörténetet jelentene a Brexit után.
Súlyos kijelentést tett a volt ukrán miniszter: szerinte már csak néhány hónapja maradt az országnak
Többévnyi halasztás után 2026 nyarán ismét a figyelem középpontjába került az ukrán elnökválasztás kérdése,
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







