Irán jelentősen kiterjesztette katonai ellenőrzését a Hormuzi-szoros térségében, és a jövőben előzetes engedélyhez kötné az áthaladó hajók mozgását.
A 42 éves Karol Nawrocki történészt, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) elnökét, az ellenzék jelöltjét választották meg vasárnap Lengyelország új államfőjévé, a választás hivatalosan ismertetett végeredményei szerint.
A választáson a fő lengyel ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló, párton kívüli Karol Nawrocki 1983. március 3-án született Gdansk balti-tengeri kikötővárosban. A Gdanski Egyetem történelemtudományi intézetében végzett, 2013-ban ott szerezte meg a bölcsésztudományok doktora címét.
2017 és 2021 között Nawrocki a gdanski Második Világháború Múzeumának igazgatójaként dolgozott, 2021 májusában a parlamenti alsóház megválasztotta a totalitárius rendszerek kutatásával, valamint a második világháborús és kommunista bűntettek ügyészségi vizsgálatával is foglalkozó IPN elnökévé.
Több, Lengyelország legújabb történelmével foglalkozó könyv és tanulmány szerzője lett. Népszerűsítette az úgynevezett rendíthetetlen katonák emlékezetét, akik a második világháború idején a német, majd a szovjet megszállók ellen harcoltak. Foglalkozott a második világháborús lengyel zsidómentők témájával is.
Nawrocki elnöksége során az IPN szoros együttműködést folytatott a Nemzeti Emlékezet Bizottságával (NEB), ennek keretében több lengyel-magyar konferenciát és kiállítást szerveztek, könyveket adtak ki.
Tavaly februárban Nawrocki felkerült az Oroszország által körözött személyek listájára, miután Moszkva büntetőeljárást indított ellene a szovjet Vörös Hadsereg lengyelországi emlékműveinek az IPN kezdeményezésére végrehajtott lerombolása miatt.
Fiatalkorában Nawrocki labdarúgó és ökölvivó-csapatokban sportolt, 21 évesen megnyerte a regionális tengermelléki ifjúsági ökölvívó bajnokságot a 91 kilósok kategóriájában. Nawrocki választási programja adócsökkentést, családok támogatását, az igazságügyi rendszer reformját tartalmazta. A programban szerepelt az Európai Unió migrációs paktumának és zöld megállapodásának felmondása Lengyelország részéről. A politikus ellenzi a dél-amerikai Mercosur-államokkal tervezett szabadkereskedelmi megállapodást, az euró bevezetését, a gyermekek örökbefogadását a meleg párok által.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A programpontok között szerepelt az előző, a PiS-vezette kormány idején kezdeményezett stratégiai fejlesztések, köztük a Varsó és Lódz között építendő óriásrepülőtér (CPK) megvalósítása.
A választási kampány során Nawrocki bejelentette: a transzatlanti kapcsolatok további erősítésére fog törekedni. Május elején Donald Trump amerikai elnök fogadta a Fehér Házban. Az ország védelmi kiadásait Nawrocki a GDP 5 százalékára emelné, és ellenezné a lengyel katonák ukrajnai szerepvállalását. Ukrajna uniós csatlakozásának támogatását Nawrocki több feltételhez, például az ukrajnai agrártermékek behozatalának szabályozásához, valamint a második világháborús lengyel áldozatokat rejtő ukrajnai tömegsírok feltárásához kötné.
A lengyel államfőnek nem pusztán ceremoniális jogosítványai vannak. Szava van a külpolitikában, ő a hadsereg főparancsnoka. Megvétózhatja a parlament által elfogadott törvényeket, és az elnöki vétót a szejm újabb szavazáson csak háromötödös többséggel utasíthatja el. A jelenlegi kormánykoalíció nem rendelkezik ilyen többséggel.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








