A leginkább érintett állam Németország volt, ahol a vizsgált időszakban 58 berepülést jegyeztek fel.
Putyin feltételeket szabott az ukrajnai háború befejezéséhez, köztük a NATO keleti bővítésének írásos leállítását és az orosz szankciók egy részének feloldását - derül ki bennfentes orosz forrásokból.
Az orosz elnök Donald Trump amerikai elnökkel folytatott több mint kétórás beszélgetése után jelezte, hogy hajlandó együttműködni Ukrajnával egy olyan memorandum kidolgozásában, amely meghatározná egy békemegállapodás körvonalait, beleértve a tűzszünet időzítését is. Oroszország jelenleg dolgozik saját változatán, de nem tudja megbecsülni, mennyi időt vesz igénybe a folyamat - jelentette a Reuters.
"Putyin kész békét kötni, de nem bármilyen áron" - nyilatkozta egy névtelenséget kérő magas rangú orosz forrás, aki ismeri a Kreml vezetésének gondolkodását. A Reuters által megkérdezett három orosz forrás szerint Putyin írásos garanciát akar a nyugati hatalmaktól, hogy a NATO nem bővül tovább kelet felé - ami gyakorlatilag kizárná Ukrajna, Grúzia, Moldova és más volt szovjet köztársaságok csatlakozását.
Oroszország emellett Ukrajna semlegességét, bizonyos nyugati szankciók feloldását, a Nyugaton befagyasztott orosz állami vagyonok kérdésének rendezését és az ukrajnai orosz ajkú lakosság védelmét is követeli.
Az első forrás szerint ha Putyin úgy látja, hogy nem tud saját feltételei szerint békét kötni, katonai győzelmekkel próbálja majd megmutatni az ukránoknak és az európaiaknak, hogy "a holnapi béke még fájdalmasabb lesz".
Kijev többször hangsúlyozta, hogy Oroszország nem kaphat vétójogot a NATO-csatlakozási törekvései felett. Ukrajna szerint erős, hatékony nyugati biztonsági garanciákra van szüksége bármilyen jövőbeli orosz támadás elrettentésére.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Oroszország jelenleg Ukrajna területének közel egyötödét ellenőrzi. Bár az orosz előrenyomulás felgyorsult az elmúlt évben, a háború mindkét fél számára rendkívül költséges az emberi veszteségek és a katonai kiadások tekintetében.
Trump, aki büszke a Putyinnal való baráti kapcsolatára, figyelmeztette Moszkvát, hogy Washington további szankciókat vezethet be, ha Oroszország késlelteti a rendezést. Az amerikai elnök a közösségi médiában azt írta, Putyin "teljesen megőrült", amikor a múlt héten masszív légitámadást indított Ukrajna ellen.
A második forrás szerint Putyin most kevésbé hajlandó kompromisszumot kötni a területi kérdésekben, és ragaszkodik ahhoz a nyilvános álláspontjához, hogy Oroszország által igényelt négy kelet-ukrajnai régió egészét akarja.
Véres merénylet történt a gazdagok oázisában: hajtóvadászat indult az ukrán üzletember támadója után
Hajtóvadászat indult Dél-Franciaországban, miután csomagbomba robbant egy monacói lakóépületben, és súlyosan megsebesített egy tehetős, ukrán származású üzletembert
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







