Élesedik a vita az Európai Unió 2028 és 2034 közötti többéves pénzügyi keretéről, amelyről a tervek szerint még idén, 2026 végéig meg kell állapodniuk a...
Az új-zélandi miniszterelnök a régiós feszültség emelkedésére hivatkozva a védelmi kiadások növelését jelentette be hétfőn, hozzátéve: a cél, hogy 8 éven belül a bruttó hazai termék (GDP) egy százalékáról több mint két százalékra növeljék az erre a célra szánt kiadásokat.
Sajtótájékoztatóján Christopher Luxon elmondta, a tervek szerint az elkövetkező négy évben 12 milliárd új-zélandi dollárt fektetne a védelmi kapacitások fejlesztésébe annak érdekében, hogy hazája "modern, bevetésre alkalmas erőkkel rendelkezzen a növekvő régiós feszültségek közepette". Példaként a többi között kiemelte a páncéltörő rakéták és az űrtechnológia fejlesztését.
A kormányfő kiemelte: "vége a nyugalomnak", amelyet Wellington és szövetségesei mind ez idáig élvezhettek. Figyelmeztetett továbbá, hogy az utóbbi néhány hónap megerősítette, gyökeres változások vannak kibontakozóban mind a hatalomgyakorlás, mind pedig a gazdasági és stratégiai befolyás terén, a térségben pedig nőtt egy esetleges konfliktus veszélye.
Judith Collins védelmi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a önmagában a távolság - az interkontinentális ballisztikus rakéták korában - már nem nyújt védelmet Új-Zéland számára, illetve aláhúzta azt is, hogy a védelmi fejlesztéseket nem lehet addig a pillanatig halogatni, amíg sürgős szükség nem lesz rájuk.
"A jelenlegi helyzet nem csupán azt követeli tőlünk, hogy együttműködjünk azon partnereinkkel, akikkel közösek az érdekeink és értékeink, hanem nekünk magunknak is felkészültnek kell lennünk" - szögezte le.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






