Úgy fegyverkezik Magyarország, mint szinte senki más: mire készül ennyire a magyar állam?

2023-ban az Európai Unió tagállamai összesen 227 milliárd eurót költöttek védelmi célokra, ami az összes állami kiadásuk 2,7%-át tette ki – derül ki az Eurostat frissen közzétett adataiból. Ez a ráfordítás a teljes EU-s GDP 1,3%-ának felelt meg.

Bár hosszabb távon a védelmi kiadások aránya csökkent – 1995-ben még az összes állami költés 3%-át fordították erre a célra, 2023-ban már csak 2,7%-át –, az elmúlt években ismét növekedés látszik. 2021-ben például még csak 2,4% volt ez az arány, 2022-ben 2,5%, míg 2023-ban elérte a 2,7%-ot.

A legfrissebb statisztikák a kormányzati kiadások funkció szerinti megoszlása alapján készültek (COFOG), és jól tükrözik a geopolitikai feszültségek – különösen az orosz–ukrán háború – nyomán növekvő védelmi ráfordításokat.

A legtöbbet Lettország költötte, Magyarország a mezőny elején

Az uniós országok közül Lettország fordította GDP-arányosan a legtöbbet védelemre, 3,1%-ot. Őt követi Észtország (2,7%), Litvánia (2,5%), Görögország (2,2%), valamint Lengyelország (2,1%). A középmezőny élén szerepel Magyarország is, 1,9%-os GDP-arányos kiadással, holtversenyben Ciprussal.

Franciaország, Dánia és Svédország egyaránt 1,8%-ot költött GDP-arányosan védelemre 2023-ban. A lista másik végén Írország található, ahol csupán a GDP 0,2%-át fordították katonai célokra. Málta (0,4%), Luxemburg és Ausztria (egyaránt 0,6%) szintén az unió legkevesebbet költő országai közé tartoznak ezen a területen.

Az összesített adatokból azt láthatjuk tehát, hogy minél közelebb van egy ország Oroszországhoz, annál többet fordít a hadseregére. Az éllovas országok közül Lettország és Észtország konkrétan szárazföldi határral rendelkezik Oroszország mellett. De a lengyeleket történelmi tapasztalataik is minden bizonnyal arra késztetik, ügyeljenek saját védelmükre.

Finnország, aki pedig a legnagyobb szárazföldi határral rendelkezik európai országként Oroszországgal, annyira nem iparkodik. A finn védelmi költések ilyenképpen éppen csak hogy az EU-s átlag fölött vannak, ők a GDP-jük 1,4 százalékát fordították katonai célokra.

Magyarok a fegyverkezés élén

Ahogy a 2023-as számot látjuk, látszik, hogy Magyarország immáron inkább élen áll a fegyverkezésben az EU-ban, semmint hátul kullogna. De nem volt ez mindig így, 10 évvel ezelőtt, 2014-ben az ország a GDP-jének mindössze 0,6 százalékát költötte a hadseregre. Ez 2007-re felkúszott 1,1 százalékra, de egy év alatt vissza is esett 0,9 százalékra. Ahonnan azonban 2022-re 1,4, majd még egy nagyobb ugrással 2023-ra 1,9 százalékra emelkedett.

A magyar védelmi kiadások emelkedése viszont EU-s viszonylatban igazából majdnem rekorder lett. GDP-arányosan ugyanis ezalatt az időszak alatt csupán Lettország növelte jobban kiadásait, ők 244 százalékkal. Ugyanakkor Magyarország egyből utánuk a második, a maga 217 százalékos növekményével, ami után a harmadik litván adat már csak 150 százalékos emelkedést tud felmutatni.

Érdekesség, hogy az oroszokkal kiemelten hosszú szárazföldi határral rendelkező Finnországnak a vizsgált időszakban igazából nem növekedett a katonai költése. Az is érdekes, kiváltképp e vészterhes időkben, hogy az EU-ban volt 5 olyan ország is, ahol csökkentek ezek a kiadások. Ilyen volt csökkenő sorrendben: Görögország, Portugália, Szlovákia és Málta. Valamint az az Írország, aki 10 év alatt GDP-arányosan konkrétan felezte védelmi költéseit. Ezek az adatok jól tükrözik a régiónként eltérő biztonságpolitikai kitettséget és az állami prioritások különbözőségét.

Mit mutat a magyar fegyverkezés mértéke?

A 2023-as adatok alapján egyértelmű: Magyarország ma már nem a sereghajtók közé tartozik a védelmi kiadások terén, hanem egyenesen a fegyverkezési élbolyba ugrott. Ez a növekedési ütem ráadásul európai viszonylatban is szinte példátlan.

Ez azt mutatja, hogy a magyar kormány tudatos és agresszív haderőfejlesztési pályára állt, ami több szempontból is értelmezhető:

• Geopolitikai válaszreakció: A 2022-ben kitört orosz–ukrán háború élesen újraértékelte a védelmi prioritásokat. Bár Magyarország nem határos Oroszországgal, az orosz agresszió regionális következményei és a NATO-n belüli elvárások egyaránt erősítették a nyomást.
• Haderőmodernizációs kényszer: Az elmúlt években elindult Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében jelentős eszközbeszerzések és infrastrukturális beruházások történtek – ezek GDP-arányosan is komolyan megemelték a katonai költést.
• Szövetségi szerepvállalás erősítése: A NATO-n belül egyre komolyabb elvárás, hogy a tagországok a GDP 2%-át védelmi kiadásokra fordítsák. Magyarország ehhez közelít, ami politikai és katonai szempontból is üzenetértékű lehet a szövetségi partnerek felé.

A jövő katonai kérdései

A jelenlegi adatok alapján Magyarország hamarosan elérheti vagy meghaladhatja a NATO által elvárt 2%-os szintet, és ezzel formálisan is a legelkötelezettebb szövetségesek közé kerülhet. Az viszont kérdés, hogy ez a növekedési ütem fenntartható-e középtávon, különösen a gazdasági növekedés lanyhulása és a költségvetési mozgástér szűkülése mellett.

Egy másik fontos kérdés: a mennyiségi növekedést követi-e a minőségi előrelépés? A haditechnikai fejlesztés önmagában nem garancia a hatékony védelemre – szükséges mellé a személyi állomány képzése, a logisztikai háttér fejlesztése, valamint a társadalmi támogatottság és a haderőn belüli morál erősítése is.

Új korszak előtt Európa védelme

Az orosz–ukrán háború 2022-es kitörése radikális fordulatot hozott az európai biztonságpolitikában. Míg a hidegháborút követő évtizedekben a kontinens legtöbb állama rendszeresen elmaradt a NATO által elvárt 2%-os GDP-arányos védelmi költési szinttől, ma már egyre több ország kényszerül arra, hogy újraértékelje katonai képességeit és nemzetbiztonsági prioritásait.

A háború közvetlen hatásain túl azonban egy mélyebb stratégiai felismerés is zajlik: Európa túlságosan ráépült az Egyesült Államok védelmi ernyőjére, miközben saját önálló képességei fragmentáltak, részben elavultak és nagyrészt alulfinanszírozottak maradtak.

Mitől tart valójában Európa?

1. Az amerikai védelmi jelenlét kérdésessé válása: A Trump-éra és az Egyesült Államok belpolitikai irányváltásai rávilágítottak arra, hogy Európa nem építheti örökké biztonságát a NATO vezető hatalmára. Egy esetleges republikánus fordulat a 2024-es amerikai választások után akár a transzatlanti védelempolitika megbillenését is eredményezheti.
2. Az orosz fenyegetés tartóssága: Még ha a háború Ukrajnában véget is ér, Oroszország továbbra is fenyegetést jelenthet a posztszovjet térség stabilitására, és ezen keresztül az EU keleti szárnyára. A balti államok, Lengyelország és Románia nem véletlenül reagáltak a leggyorsabban.
3. Az európai hadiipar széttagoltsága: Míg az USA egységes, hatékony és versenyképes hadiiparral rendelkezik, az európai hadiipar nemzeti érdekek mentén széttöredezett, és lassan reagál a keresletnövekedésre. Közös beszerzések, szabványosítás, és határon átnyúló együttműködés nélkül nehéz felvenni a tempót.

Tényleg jobb lesz így a haderő?

A védelmi költségek növekedése nem garantál automatikusan jobb katonai teljesítményt. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a legnagyobb kihívás az, hogy:

• a plusz forrásokat ne pusztán beszerzésre, hanem képzésre, fenntartásra, digitális képességek fejlesztésére fordítsák;
• csökkenjen az eszközök közötti kompatibilitási káosz, ami a NATO-n belüli hadműveleti koordinációt is akadályozza;
• valódi stratégiai autonómiát teremtsen Európa, különösen olyan területeken, mint a légvédelem, műholdas hírszerzés vagy dróntechnológia.

Merre tarthat Európa védelempolitikája?

Az elkövetkező években az várható, hogy:

• A növekvő védelmi költségvetések politikailag továbbra is indokolhatók maradnak, legalábbis 2030-ig.
  A közös európai védelmi projektek – mint a PESCO vagy az EDF (European Defence Fund) – fokozatosan erősödnek, de áttöréshez politikai bátorság is kell.
• A NATO-n belüli súlypont az USA helyett fokozatosan az EU felé tolódik – de ehhez az európai tagoknak nemcsak többet kell költeniük, hanem jobban is kell működniük együtt.
  Pénz van, de stratégia is kell

Az adatokból és a politikai tettekből is az látszik tehát, Európa végre komolyan veszi saját biztonságát, és pénzt is hajlandó hozzá rendelni. Ám a döntő kérdés nem az, hogy mennyi a GDP-arányos katonai kiadás, hanem az, hogy az új forrásokból képes lesz-e a kontinens valóban működőképes, modern és integrált védelmi képességeket építeni.

Ekképpen a jövő Európájának katonai ereje nem a számokon, hanem a hatékonyságon fog múlni.