A lépést még Trump szövetségesei közül is többen bírálják.
Az amerikai humanitárius segélyek befagyasztása miatt a szudáni polgárháború által sújtott embereket segítő népkonyhák 80 százaléka kénytelen volt bezárni. A döntés közel kétmillió rászoruló ellátását veszélyezteti egy olyan országban, ahol már most is éhínség fenyeget - írta meg a BBC.
Donald Trump elnök végrehajtási utasítása 90 napra leállította az amerikai fejlesztési szervezet (USAID) támogatásait, aminek következtében több mint 1100 közösségi konyha zárt be. A 2023 áprilisában kitört konfliktus a hadsereg és a Gyors Támogatási Erők (RSF) között már eddig is több tízezer halálos áldozatot követelt, milliók kényszerültek elhagyni otthonaikat.
A népkonyhákat helyi aktivista csoportok működtetik, akik a válsághelyzetben is a frontvonalban maradtak, hogy segítsék környezetüket. "Az emberek az önkéntesek ajtaján kopogtatnak, az utcákon az éhségtől kiabálnak" - mondta Duaa Tariq, az egyik szervezőcsoport tagja.
Az amerikai kormányzat váratlanul függesztette fel a segélyeket annak megállapítására, hogy azok "szolgálják-e az USA érdekeit". Bár a külügyminisztérium kivételt tett a sürgősségi élelmiszersegélyekre, a szudáni csoportok szerint jelentős a bizonytalanság a gyakorlati megvalósítást illetően.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a USAID korábban a rugalmas készpénzprogramok 70-80 százalékát finanszírozta. A népkonyhák bezárása különösen aggasztó, mivel Szudánban jelenleg a világ legnagyobb éhínségválsága zajlik, és már legalább öt helyen jelentettek éhínséget.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A menekültek helyzete is kritikus: több mint kétmillió civil menekült a szomszédos országokba. A legtöbb család napi egy étkezésre kényszerül, elsőbbséget adva a gyerekeknek és időseknek. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint a tavalyi adománygyűjtési felhívásuknak csak a 30 százaléka teljesült.
Az amerikai segélyek befagyasztása nemcsak Szudánban, hanem a környező országokban is érezteti hatását. A menekülttáborokban egyre súlyosabb az élelmiszerhiány, és sokan már veszélyes utakra kényszerülnek Európa és más régiók felé.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








