A megállapodás egy szélesebb, nyolc közép- és kelet-európai országot tömörítő új regionális együttműködés keretében jött létre.
Az arab államok elutasítják Donald Trump amerikai elnök tervét, amely szerint az Egyesült Államok "átvenné" a Gázai övezetet - közölte Badr Abdelati egyiptomi külügyminiszter hétfőn Washingtonban Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel az egyiptomi külügyminisztérium bejelentése szerint.
A kairói közlemény szerint Abdelati hangsúlyozta a gázai újjáépítés felgyorsításának fontosságát, de anélkül, hogy az ott élőknek el kellene hagyniuk a térséget. Donald Trump a múlt héten jelentette be, hogy az Egyesült Államok "átvenné" a palesztin lakosságú övezetet. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján Trump azt mondta, egy "erős javaslatról" van szó, amelynek értelmében az Egyesült Államok hosszú távon tulajdonosi helyzetben lenne a terület felett, és vállalná az újépítést, fejlesztést.
Az amerikai elnök szerint a Gázai övezetben élő 1,8 millió ember számára a térségben jó életkörülményeket ajánlanának fel, Jordánia, valamint Egyiptom bocsátana rendelkezésre területet a palesztin lakosságnak építendő települések számára.
Abdelati és Rubio találkozóját követően az amerikai külügyminisztérium közleménye nem említette közvetlenül Trump tervét, de fogalmazása szerint Rubio "megismételte a szoros együttműködés fontosságát a Gáza kormányzására és biztonságára vonatkozó konfliktus utáni tervezés előmozdítása érdekében, és hangsúlyozta, hogy a Hamász soha többé nem kormányozhatja Gázát és nem fenyegetheti Izraelt".
Az egyiptomi külügyminiszter a beszámolók szerint kijelentette, hogy várakozással tekint az új amerikai kormányzattal való együttműködés elé, hogy "átfogó és igazságos békét, illetve stabilitást" érjenek el a térségben. Washingtoni tartózkodása alatt Abdelati megbeszélést folytatott Trump amerikai elnök közel-keleti megbízottjával, Steve Witkoff-fal is, ahol az egyiptomi külügyminisztérium beszámolója szerint hasonló érveket hangoztatott.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Azt mondta egyebek között, hogy minden javaslat arról, hogy a palesztinok hagyják el a Gázai övezetet, melyet egy független állam részeként akarnak létrehozni, a palesztin vezetésből már generációk óta ellenszenvet vált ki, és a 2023 októberében Izrael és a Gázai övezetet ellenőrző Hamász között kiújult gázai fegyveres konfliktus kezdete óta a szomszédos arab államok is elutasítják.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






