13 °C Budapest
Bíró kalapácsa az igazságügyi ügyvédekkel, üzletemberrel

Újabb frontot nyitott Donald Trump: Orbán Viktor is kiállt mellette, forrósodik a talaj

2025. február 7. 12:14

Az Egyesült Államok újra szankciókat vezetett be a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) egyes munkatársai ellen. Donald Trump amerikai elnök csütörtökön írta alá azt a rendeletet, amely gazdasági és utazási korlátozásokat tesz lehetővé azokkal szemben, akik részt vesznek az ICC amerikai állampolgárok vagy szövetségesek elleni vizsgálataiban. Az intézkedés megismétli Trump első elnöki ciklusa alatt hozott hasonló lépését - írta meg a Reuters.

A Nemzetközi Büntetőbíróság pénteken elítélte a Donad Trump által bevezetett szankciókat, egyben a tagállamainak támogatását is kérte. "A bíróság szilárdan kiáll személyzete mellett, és ígéretet tesz arra, hogy továbbra is igazságot és reményt szolgáltat az atrocitások több millió ártatlan áldozatának szerte a világon" - áll a hágai székhelyű intézmény közleményében.

Trump döntése egybeesett Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök washingtoni látogatásával. Netanjahut - volt védelmi miniszterével és a Hamász egyik vezetőjével együtt - a Gázai övezetben vívott háború miatt körözi az ICC.

Az ICC egy állandó bíróság, amely háborús bűnökkel, emberiesség elleni bűncselekményekkel, népirtás és agresszió bűntette miatt emelhet vádat egyének ellen. Az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és Izrael nem tagja a szervezetnek. A bíróság már korábban intézkedéseket hozott személyzete védelmében az esetleges amerikai szankciókkal szemben. Decemberben Tomoko Akane, a bíróság elnöke figyelmeztetett, hogy a szankciók "gyorsan aláássák a bíróság működését minden helyzetben és ügyben, és veszélyeztetik a bíróság létét".

Az ICC-t más országok is célba vették. Oroszország tavaly megtiltotta a beutazást Karim Khan főügyész számára, miután a bíróság elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen ukrán gyermekek állítólagos illegális deportálása miatt.

Egyelőre nem világos, mikor nevezik meg a szankciókkal sújtott személyeket. A korábbi Trump-adminisztráció 2020-ban Fatou Bensouda akkori főügyész és egyik vezető tanácsadója ellen rendelt el szankciókat az afganisztáni amerikai csapatok által elkövetett állítólagos háborús bűncselekmények vizsgálata miatt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A szankciók értelmében befagyasztják az érintett személyek amerikai vagyonát, és megtiltják nekik, valamint családtagjaiknak az Egyesült Államokba való beutazást.

Hollandia, a bíróság befogadó országa sajnálatát fejezte ki a döntés miatt. Caspar Veldkamp holland külügyminiszter közösségi média bejegyzésében hangsúlyozta: "A bíróság munkája alapvető fontosságú a bűnözés, a háborúk elleni küzdelemben."

Ezzel szemben Orbán Viktor magyar miniszterelnök támogatta az intézkedést. "Itt az ideje, hogy Magyarország felülvizsgálja, mit csinálunk egy olyan nemzetközi szervezetben, amely amerikai szankciók alatt áll!" - írta közösségi média oldalán.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 27. csütörtök
Hajnalka
13. hét
Március 27.
Színházi világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33