Elon Musk és befektetői csoportja 97,4 milliárd dolláros ajánlatot tett az OpenAI irányító nonprofit szervezetének megvásárlására.

A pakisztáni bíróság pénteken 14 év börtönbüntetésre ítélte Imran Khan volt miniszterelnököt egy földdel kapcsolatos korrupciós ügyben. Az ítélet visszavetette a volt kormányfő pártja és a jelenlegi kormány között kialakulóban lévő tárgyalásokat, amelyek célja a dél-ázsiai ország politikai instabilitásának enyhítése volt. Khan feleségét, Bushra Bibit is elítélték az ügyben, ő 7 év börtönbüntetést kapott. - írta meg a Reuters.
Az ítéletet egy korrupcióellenes bíróság hozta meg a Rawalpindi helyőrségi város egyik börtönében, ahol Khan 2023 augusztusa óta raboskodik. A volt miniszterelnök felesége, Bushra Bibi eddig óvadék ellenében szabadlábon volt, de az ítélet kihirdetése után őt is őrizetbe vették.
Azam Nazeer Tarar igazságügyi miniszter tájékoztatása szerint Khan pártja felsőbb bíróságokhoz fordulhat, hogy fellebbezzen az ítélet ellen. A volt krikettsztár emellett kegyelmi kérvényt is benyújthat a pakisztáni elnökhöz. Omar Ayub, Khan egyik segítője megerősítette, hogy a párt megtámadja az ítéletet a felsőbb bíróságokon.
A 72 éves volt miniszterelnököt azzal vádolták, hogy 2018 és 2022 közötti hivatali ideje alatt egy ingatlanfejlesztő illegális szívességekért cserébe földet ajándékozott neki és feleségének. Khan és Bibi mindvégig ártatlannak vallotta magát.
Az ügy az Al-Qadir Trusthoz kapcsolódik, egy nem kormányzati jóléti szervezethez, amelyet a házaspár hozott létre Khan miniszterelnöksége idején. Az ügyészek szerint a tröszt csak fedőszerv volt Khan számára, hogy illegálisan földet kapjon egy ingatlanfejlesztőtől. Állításuk szerint 60 hektár területet kapott Iszlámábád közelében, valamint egy másik nagy telket a fővárosban lévő, hegytetőn álló kastélya közelében.
Khan pakisztáni Tehreek-e-Insaf (PTI) pártja szerint a föld nem személyes haszonszerzésre szolgált, hanem a volt miniszterelnök által létrehozott szellemi és oktatási intézmény számára. A párt külföldi médiaszárnya közleményben reagált az ítéletre: "Amíg a részletes döntésre várunk, fontos megjegyezni, hogy az Imran Khan és Bushra Bibi ellen indított Al Qadir Trust-ügynek nincs szilárd alapja, és minden bizonnyal összeomlik."
Az ítélet kihirdetését háromszor is elhalasztották, legutóbb hétfőn, a PTI és a kormány közötti egyeztető tárgyalások közepette. A két fél azóta áll szemben egymással, hogy Khant 2022-ben leváltották hivatalából.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az ítélet a legnagyobb kudarc Khan és pártja számára a 2024-es általános választásokon elért meglepően jó szereplés óta. A választásokon a PTI jelöltjei - akik függetlenként voltak kénytelenek indulni - a legtöbb mandátumot szerezték meg, de nem érték el a kormányalakításhoz szükséges többséget.
Khan 2023 augusztusa óta börtönben ül, és több tucatnyi ügye van folyamatban. A vádak között szerepel vesztegetés, hatalommal való visszaélés és az állam elleni erőszakra való felbujtás, miután 2022 áprilisában egy parlamenti bizalmi szavazás során eltávolították hivatalából.
A legtöbb esetben vagy felmentették, vagy felfüggesztették a büntetését, kivéve ezt az ügyet és egy másik esetet, amelyben azzal vádolták, hogy támogatóit arra buzdította, hogy 2023. május 9-i letartóztatása elleni tiltakozásul katonai létesítményekben randalírozzanak. Támogatói a május 9-i incidensek óta több erőszakos tiltakozó megmozdulást tartottak. Biztonsági okokból Khan ügyeit a már nevezett börtönben tárgyalták.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


