Elon Musk és befektetői csoportja 97,4 milliárd dolláros ajánlatot tett az OpenAI irányító nonprofit szervezetének megvásárlására.

Őrizetbe vették szerdán a dél-koreai hatóságok Jun Szogjol posztjáról felfüggesztett államfőt, akit lázadással vádolnak.
Az elnök házához több mint háromezer rendőr érkezett az őrizetbe vételre. Jun az elfogásakor közzétett videófelvételen kijelentette, hogy továbbra is törvénytelennek tartja az ellene folyó eljárást, és azért működik együtt, hogy elkerüljék a vérontást. Őrizetbe vételekor több ezer híve is a rezidenciájánál tartózkodott, de helyszíni jelentések szerint bekiabálásokon kívül más akcióba nem kezdtek. A magas rangú tisztségviselők korrupcióját vizsgáló dél-koreai hivatal (CIO) közölte, hogy haladéktalanul megkezdi Jun Szogjol kihallgatását.
Őrizetbe vették Jun testőrségének vezetőjét is. Az alkotmányos eljárással felfüggesztett államfőt a december elején kihirdetett és mintegy hat óra múlva visszavont szükségállapot miatt vonták vád alá, illetve azért, mert eddig ellenállt a letartóztatási parancsnak. Ő az első köztársasági elnök Dél-Koreában, akit még hivatali ideje alatt tartóztatnak le.
A dél-koreai alkotmánybíróság a hét elején kezdte volna meg Jun Szogjol elleni alkotmányos vádemelési per tárgyalását, de el kellett napolni, mert a vádlott nem jelent meg. Jun az elmúlt hetekben nem mozdul ki a rezidenciájáról, és őrizetbe vételének megakadályozására a testőrsége is készenlétben állt.
A december közepén megszavazott alkotmányos felelősségre vonási eljárás nyomán az alkotmánybíróságnak 180 napon belül kell döntenie arról, hogy végleg leváltja-e Junt hivatalából, vagy visszaállítja a jogkörét. Az első letartóztatási kísérletnél a felfüggesztett államfőt a hadsereg is védte, de a védelmi minisztérium közölte, hogy a további ilyen kísérletekbe a hadsereg nem avatkozik bele.
A lázadás bűne Dél-Koreában halálbüntetéssel is sújtható.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Jun annak idején azzal indokolta a szükségállapot bevezetését, hogy meg kell védeni az országot "az észak-koreai kommunista erőktől és az államot fenyegető elemektől". A rendelkezés visszavonására a parlament kényszerítette órákon belül.
A felfüggesztett államfő elfogását azonnal üdvözölte Pak Csande, az ellenzéki Demokrata Párt frakcióvezetője. Kijelentette, hogy ez "az első lépés a rend visszatérése felé". Az elnök mögött álló, kormányzó Népi Erő Pártjának (PPP) frakcióvezetője viszont azt hangoztatta, hogy a hatóságok fellépése igazságtalan és törvénytelen volt.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


